Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

A Duna völgyében alakult társulatok kevésbé voltak a hivatali figyelem előterében, amit az is bizonyít, hogy az osztrák belügyminisztérium csak 1852-ben rendelte el a vízszabályozó egyletek és társulatok dolgainak rendezését. Ezt megelőzően összeírták a már működő és az alakulóban lévő társulatokat. Az összeírás nem vonatkozott a Tisza völgyében tevékenykedő társulatokra, hiszen azokkal a már korábban említett Tiszaszabályozási Központi Biztosság foglalkozott. A többi társulat - felügyelet szempontjából - a területileg illetékes helytartóságok építészigazgatósági osztályainak volt alárendelve. Ez később annyiban változott, hogy a helytartósági közigazgatás közvetlen keretéből kiemelték az építészigazgatósági szervezetet, és egy Budán székelő központi szerv, az Építészeti Főigazgatóság felügyelete alá helyezték. Az 1860-ban létrehozott Építészeti Főigazgatóság foglalkozott ugyanis az állami vízimunkákkal. Ellenőrizte az államköltségen végzett építkezéseket, s az elkészült tervekről szakvéleményt adott. Annak ellenére, hogy a társulatok kezét az államhatalom eléggé megkötötte, a központi és területi építészeti hivatalokban működő vízügyi műszaki személyzet munkájának hatékonysága nem állt arányban látszólagos "mindenhatóságukkal". A szabályozások elhúzódása, a végre nem hajtott tervek, az érdekeltek ellenkezése miatt abbamaradt munkák bizonyos fokig a szervezet gyengeségét mutatták. (DÓKA, 1987) Árvizek ellen a lakosság a helyi elképzeléseknek megfelően védekezett. Az 1858 előtti időszakban, minden árvíz esetén - csakúgy mint a tűzvésznél - a vészhelyzet elhárítására a környező érintett települések elöljárói kötelesek voltak - ingyen közmunka igénybevételével - azonnal intézkedni. A kérdést országosan először a - korábban már említett - közmunkákról hozott 1844. évi IX. tc. szabályozta. Ennek megfelelően: "...hidaknak, gátaknak, s töltéseknek az áradó víz ellenébeni védlése [érdekében], az érdekelt és szomszéd lakosok és birtokosok mindnyájan polgári állapotjokra való tekintet és beszámítás nélkül munkára alkalmas minden szekereikkel, marháikkal és cselédjeikkel a szükséges munkát megtenni kötelesek.'''' Az 1858-ban kiadott, Tiszára vonatkozó miniszteri gátrendtartás értelmében azonban változott a helyzet. Először az általában távolabb működő politikai hatóságot, a megyefőnökséget és a szolgabírói hivatalt kellett felkérni a segítségre, amely azután csak térítés ellenében rendelte el a védekezést.