Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)
Előszó (Dr. VÁRADI József)
valósuljon meg, arra nézve az alapszabály a következőket fektette le: "Az országos közlekedési bizottmány saját köréből küldendő tagjai által a nagygyűléseken gyakorolja az említett törvényes felügyelést, s eszközli a közigazgatás folytonos pártfogását. " Mindezek mellett "az országos közlekedési bizottmány a törvényes felügyelést a helyszínem szemlélet által is tetszése szerint gyakorolhatja. "(II. fej. 8-9. ) A Tiszavölgyi Társulat felett az állami felügyeletet a SZÉCHENYI vezette Közlekedési Bizottmány gyakorolta. Az 1845-ben létrehozott Közlekedési Bizottmánynak műszaki ügyekben szavazati joggal bíró tagjai voltak a Főgazgatóság út,- hídépítési és hajózási feladataival megbízott vezető munkatársai. Ez egybevágott SZÉCHENYI István alapelgondolásával: "benső, kellőleg indokolt meggyőződés mondatja ki velem azon elvet, miszerint minden nagyobbszerű vállalatok életbeléptetése - hol az egyesek munkássága a közcélokat nem veszélyezteti - a közállományi hatalom törvényes felügyelete, s szükség esetére fenntartott beavatkozása mellett, leghelyesebben az érdekeltek kezébe van letéve." (SZÉCHENYI, 1846) Közigazgatási értelemben a társulatok a területileg illetékes megyei törvényhatóságok felügyelete alá tartoztak. A Tiszavölgyi Társulat létrejötte előtt az addig megalakult 5- A vízügyi szervezet sémája 1845-ben. nyolc tiszai ármentesítő társulat (DÓKA, 1987) csaknem az egész Tisza mentén építtetett szétszórt, egymástól független védőgátakat kisebb birtoktestek védelmére, vagy községi körtöltésként. Védőtöltések létesültek Tiszadobtól a polgári révig, Mezővári és Csap között, Abádszalók közelében, Tiszaszalók és Tiszabő vidékén és a Felső-Bodrog mentén. E védőgátak azonban alacsonyak voltak, sok helyütt silány anyagból készültek, ezeket az ismétlődő árvizek többször szétrombolták. Az ármentesítések eddig vázolt, első szakaszában a Duna völgyében összesen 464 km, a Tisza völgyében 328 km hosszban épültek töltések, 20 millió m 3-re becsülhető földmozgatással. Ezzel mintegy 600 000 kh (3400 km 2 ) terület kezdetleges árvédelmét biztosították. KANCELLÁRIA HELYTARTÓTANÁCS Királyi biztosok Megyei törvényhatóságok vízi ÉS ÉPÍTÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Területi építési hivatalok Vízszabályozó társulatok