Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)
Előszó (Dr. VÁRADI József)
A törvényjavaslat részletes előírásokat tartalmazott az egyes folyókon végrehajtandó munkálatokra, tizenöt év időtartamra évenkénti bontásban megszabva az ezekhez rendelt állami hozzájárulás mértékét (3,8 millió pengő/év) és módját, külön szakaszba foglalva azt az összeget, amely a trianoni országhatár miatti rendkívüli árvédelmi munkákhoz kellett. A törvénycikket 1929. január 9-én hirdették ki. Az állami szabályozás alá nem eső vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó munkálatok állami támogatásáról az 1931 :XV. tc. rendelkezett. A törvény a hasonló célokat kitűző 1914:XXXVIII. tc.-ben foglaltakhoz képest lényegesen nagyobb összeget irányzott elő, noha a korábbi összeg a történeti Magyarország területére vonatkozott. MAYER János miniszter a javaslat indoklásában rámutatott az anyagárak és a munkabérek emelkedéséből fakadó költségnövekedésre, de különösen arra, hogy az állami szabályozás alá nem tartozó vizek állapota nagy mértékben romlott, kevés kivétellel legtöbb helyen súlyos iszaposodás állt be. A törvény e folyók medrének jó karban tartását a feladat tekintetében önálló hatáskörrel felruházott, s a kezdeményezést illetően is teljes jogkörrel rendelkező kultúrmérnöki hivatalokra bízta. Régi rossz tapasztalat volt ugyanis arra, hogy amikor valamely vízfolyást - évekig tartó huzavona és tárgyalások után - jelentős állami hozzájárulással szabályoztak, e munkálatok befejezése után a vízfolyás sorsával rendszerint senki sem törődött. A közigazgatási apparátus csak akkor foglalkozott vele, ha panasz érkezett, illetve ha a keletkező gazdasági kár már elviselhetetlenné vált. A törvény indoklása elismeri: az 1913:XVIII. tc. idevonatkozó rendelkezése - amely a medrek jó karban tartásával a községeket bízta meg - nem vált be, mert az a vízfolyást és az érdekeltségeket községhatáronként különálló részekre osztotta. Ez egyrészt több esetben megnehezítette vagy lehetetlenné tette a mederfenntartás technikai keresztülvitelét, másrészt ellenkezett az érdekeltséget rögzítő engedélyokirattal, amely mind a vízfolyást, mind pedig az érdekeltséget osztatlan egységként állapította meg. Ráadásul - a miniszter megállapítása szerint - a községek igazgatása nem rendelkezett olyan szervekkel, amelyek e főként műszaki feladatkört megfelelő módon be tudták volna tölteni. A törvény lehetővé tette, hogy az állam a vízimunkálatokat az érdekeltek részére nyújtott állami kölcsönökkel, kivételes esetekben segélyekkel támogassa. Kimondta, hogy a kölcsön a szükséges költségek 50%-áig terjedhet. Előírta, hogy a fenntartási munkákat folyamatosan és rendszeresen kell végezni, amivel az volt a célja, hogy a fenntartásokkal járó költségek egyenletesen,
