Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulati mozgalom kiteljesedése
1888. márc. 19. + Mikecz Ferenc (*1826) ügyvéd, volt Csongrád vármegyei táblabíró, városi tanácsnok, Szentes járási főszolgabíró, a Bökény-Mindszenti Tiszaszabályozó Társulat pénztárnoka és jegyzője. 1888. március Szalavszky Gyula, Nyitra vármegye főispánja, a közmunka és közlekedésügyi miniszter által kinevezett miniszteri biztos hivatalból - Vágsellye székhellyel - megalakította a Vágjobbparti Ármentesítő és Belvízlevezető Társulatot, amely Wéhli Károlynak, a komáromi folyammérnöki hivatal mérnökének tervei alapján fogott hozzá alapfeladatainak. 1888. június 17. * Hatolykai Pap István (Csíksomlyó) mérnök. 1916- tól a nyugdíjazásáig (1948) a Szegedi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatnál, majd ennek jogutódjánál szakaszmérnök, igazgató-főmérnök. Jelentős tevékenységet fejtett ki a Szeged környéki vadvizek rendezése érdekében. Elkészítette az algyői főcsatorna tervét és vezette annak építési munkáit. (+ Szeged, 1972. január 16.) 1888. augusztus 10. Nikolics Szvetiszláv, a Titeli Tisza-Duna Töltés Fenntartási Társulat kormánybiztosa pénzügyi visszaélések miatt öngyilkos lett, utódja gr. Leiningen Ármin lett, akinek vezetésével a társulat megfelelő méretű töltéseket épített ki. 1888. október Ünnepélyes körülmények között átadtákaRábapatona és Győr közötti 11 km-es Rába csatornát. Gr. Andrássy Gyula, a Tiszavölgyi Társulat elnöke 1890-ig 1888 Árvíz után - 1888. Amint az az árvíz után a minisztérium által szervezett tanácskozáson kiderült - Baross Gábor több társulatot utasított arra, hogy az immár mértékadóvá vált árvízi szinteknek megfelelően újabb területeket vonjanak érdekeltségi körükbe, s töltéseik méreteit növelve csatlakozzanak a kijelölt magaslatokhoz. Az érdekeltségi terület bővítésére azért is szükség volt, mert a tiszai társulatok ártereit (érdekeltségi területeit) lényegében az 1830. évi árvíz magasságához viszonyítva állapították meg, így a későbbi emelkedő árvízszintekhez igazított töltésmagasítási munkálatok egyre elviselhetetlenebb terhet róttak az eredeti érdekeltekre. A töltések méreteit időről-időre növelni kellett, ezért - mai szemmel visszatekintve talán túlzott - optimizmusról tanúskodnak Baross Gábor miniszter szavai, aki az értekezlet során magabiztosan kijelentette: „A helyszíni vizsgálatok alapján a Tisza folyó mentén létező töltések végleges szabvány-méreteit megállapíttattam." Mondandójának ugyanakkor lényeges eleme volt azon alapelv megfogalmazása, hogy - tekintettel arra, mely szerint a Tisza-völgy árvédelme szorosan összefüggő egészet képez - valamennyi társulat köteles megtenni, nemcsak azt, ami saját közvetlen érdekében áll, hanem azt is, amit a többi társulat érdekében megtenni szükséges. Ennek a gondolatnak gyakorlati következménye volt az a minisztériumi törekvés, hogy a társulatok autonómiáját minél inkább korlátozza az állam. Az árvízvédelem korszerűsítése Az 1888. évi tiszai árvíz hatására számos szakember sürgette az árvízvédelem korszerűsítését. Gonda Béla például lapjában, a Tiszavölgyi Társulat orgánumának is tekinthető a „Gazdasági Mérnökiben a következőkre hívta fel a figyelmet. A gátak állapota feletti éber őrködés, a védelmi eszközök és szerek, valamint a védelmi erő előkészítése az ármentesítő társulatok fontos feladata, amelynek ellenőrzésére a minisztérium által kiküldött műszaki közegek hivatottak. A vízjogi törvény rendelkezéseiből fakad, hogy a társulat köteles a töltések legveszélyeztetettebb helyeit biztosítani, zsilipjeit biztonságba helyezni, csakúgy mint arról gondoskodni, hogy az árvízvédelmi anyagok és szerszámok időbeni szétosztására és készenlétbe helyezésére intézkedések szülessenek. Arról viszont, hogy a védekezés érdekében kellően begyakorolt, katonás fegyelmezettségű munkáscsapat álljon készenlétben, már semmi kötelező előírás, vagy szabályzat nem rendelkezik. Néhány társulat bevette ugyan gátvédelmi szabályzatába a munkások kiképzését, de ezek a ritka kivételhez tartoznak. Pedig a társulatnak, de legalábbis a társulati mérnöknek létérdeke, hogy begyakorlott csapat álljon árvíz idején a rendelkezésére. További gondot jelent, hogy kevéssé közismertek azok a fogások, az árvédekezés különböző módjai, amelyeket a több évtizedes tapasztalatjónak és sikeresnek tekint. Gonda Béla cikkében még két dolgot említett meg, amely szerinte nélkülözhetetlen a sikeres védekezés során: az árvízi előrejelzéseket és a működő telefon- hálózatot. Gonda Béla 82
