Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A szegedi árvíz és a vízjogi törvény megszületése
Az árvízkárosultak megsegítésére sorsjegyet is kiadtak A tiszai kérdésekre adott magyar mérnöki válasz - 1879. Nincs mód valamennyi hazai mérnök észrevételeit elemezni, inkább egyes ma is időszerű témával érdemes röviden foglalkozni. Nevezetesen az erdők szerepével, a vízgyűjtő területeken létesítendő tározók, és az árapasztó céllal építendő oldalcsatorna kérdéseivel. Szinte valamennyi - a Tiszavölgyi Társulat által felkért- szakember egyként nyilatkozott, hogy a szabályozásnak az átmetszésekkel és töltésekkel tervezett módszere jó, a szabályozás csak ily módon hajtható végre. Abban is egyetértés mutatkozott, hogy a Tisza felső szakaszán végrehajtott átmetszések elkészítése talán korai volt, legalábbis azzal, hogy az alsó szakasz átvágásai a legtöbb helyen nem váltak anyamederré- bizonytalan állapot jött létre. A felső szakasz árvizei gyorsabban jutottak a középső és alsó szakaszokra, s ott veszedelmesen torlasztották a vizet, ami a jövőben is gondokat okozhat, hacsak a kormányzat nem fordít nagyobb összegeket a mederjavításokra. Szóltak a résztvevők arról is, hogy több helyen a töltések vonalozását meg kell változtatni, mert helyenként káros szorulatok alakultak ki, amelyek ugyancsak nehezítik a lefolyást. A vízgyűjtők erdősültségének árvízszíncsökkentő, vagy legalábbis lefolyás-visszatartó szerepéről megoszlottak a vélemények. Többen felvetették, hogy eddig a tudomány nem adott még pontos adatokat az erdőirtások és az árvízszínek emelkedésének kapcsolatára, bár az olaszországi tapasztalatok jelentős mértékű összefüggést mutatnak. Péch József felhívta a jelenlévők figyelmét az e tárgyban végzett francia kísérletekre, mások arra utaltak, hogy a Tisza vízgyűjtői erdősültség szempontjából többé-kevésbé épnek tekinthetők, tehát az árvizek szempontjából ennek nincs különösebb szerepe. Ami a völgyzárógátakat illeti, azok alkalmazásának lehetőségét Péch nem zárta ki, de csak úgy tudta elképzelni, ha azt alaposan tanulmányozzák. Döntő jelentőséget azonban a tiszai vízrendszer árvizeinek mérséklésében nem tulajdonított nekik. Általában Péch minden alkalommal hangsúlyozta, hogy addig nem lehet továbblépni, amíg nem áll a műszaki közegek rendelkezésére a tiszai vízrendszer hidrológiai adatgyűjteménye, s nincs rendszeres vízrajzi felvétel a folyóvölgyről. Utoljára Vásárhelyiék végeztek adatgyűjtést, adataik azonban a szabályozások óta eltelt évtizedek alatt szinte teljesen elavultak. Katona Antal elutasítóbb volt a völgyzáró gátakkal és az esetleges árapasztó oldalcsatornával szemben. Akkor is hibának tartotta volna végiggondolásukat, ha a Tisza-szabályozási munkák még nem kezdődtek volna el. Szerinte a tározókkal azért nem érdemes foglalkozni, mert a műszaki megoldások nem tökéletesek. Maga sem szívesen lakna egy völgyzárógát alatt, főleg ha azt veszi figyelembe, hogy milyen méretekkel kellene ezeket megépíteni, hogy érdemben segíthessenek. Az oldalcsatornákkal kapcsolatban megjegyezte: a „divide et vinces" [oszd meg és uralkodj!] elv az ármentesítésben már századok óta megbukott, legalábbis az olyan folyóknál, mint a Tisza. Ő csak olyan oldalcsatornát tudna elfogadni, amelynek fő célja az öntözés. Szojka Gusztáv és Boros Frigyes ugyancsak elutasították a vízgyűjtőkön telepítendő tározók ötletét, hiszen megépítésük és fenntartásuk rendkívül költséges és még így is kevés haszon származhat belőlük. Boros az oldalcsatornát is az „ábrándos, kalandos terv" kategóriájába sorolta. Szerinte a fejlődőben lévő és a nehezen fejlődő átmetszések mielőbbi „kiképeztetése" a legfontosabb feladat. Szojka is felhívta a figyelmet, hogy a felső szakaszon több átvágást nem kell csinálni, alul viszont nagy erőkkel kell bővíteni. Tisza Kálmán miniszterelnök kívánsága Egy Hollandiában értékesített tiszai és szegedi nyereménykölcsön kötvénye Az árvíz idején a tiszai halászok rekord fogást könyvelhettek el 67
