Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
1852-1853 1852. A Körös-Berettyó vidékén - nem kis mértékben Bodoki Károly szervező munkájának is köszönhetően - megalakultak az első vízszabályozási társulatok: a Hosszúfokin kívül még az Ivánfenéki, a Berettyó, valamint a Fehér-Körösi társulatok. A szabályozási munkákat azonban csak a következő két esztendőben kezdték meg. 1853. május 24. * Maiina Gyula (Esztergom) mérnök, a Tisza-szabályo- zás egyik jeles alakja. Diplomáját a zürichi műegyetemen szerezte. Kezdetben több tiszai társulatnál működött, majd 1878-tól folyammérnök és középítészeti felügyelő volt. 1889-től a Földmívelésügyi Minisztérium tiszai osztályát vezette, de a következő esztendőben kilépett az állami szolgálatból, mert a Felső-Torontáli Ármentesítő Társulat meghívta igazgató főmérnökének. A vízépítészeti gyakorlat számára is jelentős folyószabályozási és vízépítési kutatásokat, kísérleteket végzett, amelyekről több publikációt jelentetett meg a szaklapokban. (+ Szeged, 1918. december 2.) 1853. november 1. Alexander Bach belügyminiszter - a kereskedelmi miniszterrel egyetértésben - a magyarországi helytartóságot öt részre osztva az országos hatáskörű Építési Igazgatóságot is átalakította. A helyi helytartósági osztályok székhelyén építészigazgatósági osztályokat, ún. „Bausections Abteilung"-okat hoztak létre. Ennek megfelelően a hazai vízépítési ügyeket egészen 1860- ig, egy újabb átszervezésig, a kerületileg illetékes építészigazgatóságok felügyelték. 1853. A tiszai árvíz különösen a Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozási Társulatot érintette érzékenyen, addig megépített műtárgyai súlyos károkat szenvedtek. 1853. Veszprémben megjelent Márton József mérnök „Vélemény a Sió szabályozásáról, és az azzal kapcsolatban álló Balaton alábbszállításáról" c. munkája, amelyben a Sió és a Balaton szabályozása érdekében az érintett birtokosok számára a mielőbbi társulattá alakulást sürgette. 1853. december eleje Ungvárott Horváth Simon kir. tanácsos vezetésével megalakult a Latorcza-szabályozási Társaság. Jóllehet a folyó áradásai leginkább Bereg, Zemplén és Ung vármegyék területeit sújtották, a beregi és zempléni birtokosok az alakuló ülésről távol maradtak. A töltésezési munkálatok gyorsan haladtak előre, s különösen az 1860-as évek elején a nagy szárazságtól sújtott Alföld népének úgyszólván egyedüli keresetét a tiszai vízimunkák képezték. Ezek a munkák a lakosság egy részének állandó foglalkozást nyújtottak. Mihelyt a tavaszi munka befejeződött, felkerekedtek a földművesek, s felkeresték azokat a helyeket, ahol a Tisza mentén munkát kaphattak, s helyenként nem ritkán ezerszámra lepték el a gátvonalakat és a csatornaásásokat. Aztán mikor az aratás ideje elérkezett, mindegyik hazaeredt, a vízszabályozásoknál keresett pénz inkább jövedelemkiegészítés volt számukra. A későbbi időkben azután egyre többjüknek szinte kizárólagos megélhetési forrásává vált a kubikos munka. A mederásást, töltésépítést egyre kevésbé lehetett a mezőgazdasági munkák „szünetében" elvégezni, mivel a futószalagszerűen végzett földmunkánál nem lehetett kihagyás. Legtöbbjük úgy begyakorolta magát a munkába, hogy vetekedtek a legjobb és leggyakorlottabb külföldi gátmunkásokkal. A nyári forróság idején hajnal 3-4 órától délelőtt 10- ig, majd délután 4 órától késő estig dolgoztak. Az építési vállalkozókhoz 20-30 fős „bandákba" tömörülve szegődtek el. Egymásra voltak utalva, ezért csak egymást jól ismerő, megbízható, kitartóan dolgozó embereket fogadtak be a bandába. így azután nem is csoda, hogy a kubikos bandák a földmunkások élcsapatait alkották, akiket a vállalkozók nem egy esetben külföldre is magukkal vittek, mert begyakorlott tudásuk nagy kincsnek számított. Kubikosok Grantner Jenő kubikosokat ábrázoló domborműve Hazafias érzelmek a nyírvizek szabályozása kapcsán Történt, hogy a Felsőszabolcsi Tiszaszabályozó Társulat sokat szenvedvén az ármentesített területére a Nyírségből betóduló belvizektől az 1850-es évek végén többször is tárgyalást kezdett az érintett birtokosokkal, akik megegyezési készségüket mindannyiszor kinyilvánították, de végleges döntés nem született az ügyben. Tekintettel arra, hogy ezeket az egyezség-kötési kezdeményezéseket az önkényuralmi kormányzat által kinevezett császári és királyi biztos kívánta tető alá hozni, amikor 1861-ben az uralkodó számos politikai engedményt tett, s ezek között a vármegyét, mint törvényhatóságot jogaiba visszahelyezték - fordult a kocka. 1861. március 15-én a Felsőszabolcsi Tiszaszabályozó Társulat előre kikért hatósági engedély alapján közgyűlést tartott, a társulat vezetői számára meglepő módon szokatlanul nagy létszámban jelentek meg nyíri birtokosok. A hangulatot meghatározó légkörben vezérszónokaik kijelentették, hazafiúi érzelmeik nem engedik meg azt, hogy a törvénytelen korszakban történteket érvényesnek tekintsék, ezért minden addig történt tárgyalást és ígéretet semmisnek tekintenek és tiltakoznak a nyírvizek szabályozása ellen. Nyomatékosították, hogy ragaszkodnak a régi szokásokhoz, miszerint ők vizeiket továbbra is szabadon kívánják levezetni a tiszai ártérre, függetlenül attól, hogy ezáltal Szabolcs vármegye védtöltések mögé került 34 községe szenved a vízkároktól. Hja, miért építettek gátakat, amik miatt most a nyírvizek nem tudnak közvetlenül befolyni a Tiszába! Mindezek hallatán a gyakorta elöntött szabolcsiak tudták, hogy a nyíri érdekeltekkel nem fognak egyhamar zöldágra vergődni, ezért a Helytartótanácshoz fordultak panaszukkal. Jóllehet a hatóság elrendelte, hogy a Nyírvíz-gyűjtő főcsatornát vármegyei közmunkával építsék meg, a nagy lendülettel indult munka a nyíri birtokosok ellenállása, valamint a bekövetkező több éves szárazság miatt leállt. Igazi megoldásra még jó sokáig kellett várni, végül az addigra már megalakult Nyírvízszabályozó Társulat, valamint a felsőszabolcsiak között 1879. szeptember 16-án, Mailáth György országbíró előtt kötött megállapodás adott alapot az együttes cselekvésre. 44
