Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
1853-1854 Weiss István Becsben kiadott Tisza-völgy térképének részlete Védekezés az árvizek ellen - a XIX. sz. közepén Árvizek ellen a lakosság a helyi elképzeléseknek megfelelően védekezett. Az 1858 előtti időszakban, minden árvíz esetén - csakúgy mint a tűzvésznél - a vészhelyzet elhárítására a környező érintett települések elöljárói kötelesek voltak - ingyen közmunka igénybevételével - azonnal intézkedni. A kérdést országosan előszóra közmunkákról hozott 1844.évi IX. te. szabályozta. Ennek értelmében: „Rendkívüli esetekben, a...töltéseknek az áradó víz elleni védlése, az érdekelt és szomszéd lakosok és birtokosok mindnyájan polgári állapotokra való tekintet és beszámítás nélkül munkára alkalmas minden szekereikkel, marháikkal és cselédjeikkel a szükséges munkát megtenni kötelesek." Az 1858-ban kiadott, Tiszára vonatkozó miniszteri gátrendtartás értelmében azonban változott a helyzet. Először az általában távolabb működő politikai hatóságot, a megyefőnökséget és a szolgabírói hivatalt kellett felkérni a segítségre, amely azután csak térítés ellenében rendelte el a védekezést. A védművek fenntartásában és az újak építésében fő szerepet a törvényhatóságok kaptak, és szinte mindenütt ők kezdeményezték a társulatok létrehozását. A műszaki hivataloknak e munkáknál elsősorban ellenőrző, koordináló szerep jutott. Jó példái ennek a Vág, a Marcal, a Lajta és más nyugat-magyarországi folyók szabályozásának sorsa. Rendre a kerületi építészeti igazgatóságok készítették el a szabályozási terveket, s ezeket próbálták a törvényhatóságok elfogadtatni az érdekeltekkel úgy, hogy a megvalósításra társulatokat alakítsanak. Ha az érdekeltek többsége nem volt hajlandó a terv alapján társulatot alakítani, akkor újabb megoldásokat terveztettek az állami mérnökökkel. 1853. A zalai Foglár-völgy mocsarainak, tőzeges vidékeinek a Zala folyóba történő lecsapolására Nagykapornak, majd Zalaistvánd székhellyel, 5,3 km2 érdekeltségi területtel megalakult a Foglárvölgy Lecsapoló-Társulat. 1853. május 3. Megkezdte működését a Közép-Tisza vidék egyik első vízszabályozó társulata a Gerje-Perje Vízszabályozó Társulat, amely a Gerje-Perje-Körös-ér egész vízgyűjtő területét átfogó vízrendezésbe fogott Horváth György mérnök tervei alapján. A gr. Wratisláv Lajos elnöklete alatt munkálkodó társulat működése később abbamaradt, s csak az 1870-es évek közepén alakultak újra. 1853. Gr. Dessewffy Emil javaslatot nyújtott be a Tiszadobtól Hortobágyig terjedő vidék vizeinek lecsapolására, amelyet egyébként a Tisza-szabályozás programja nem tartalmazott. 1854. január Albrecht főherceg, Magyarország főkormányzója a Berettyó-Sárréti Társulat tervezett munkálataihoz 100 000 Ft kölcsönt hagyott jóvá. A munkálatokat még azon év novemberében megkezdték. 1854. február Az uralkodó rendeletet bocsájtott ki, amely az ármentesített területekre 15 évi adómentességet biztosított. 1854. február 16. Nagy-Szalontán a borosjenői Tisza Lajos cs. és kir. kamarás vezetése alatt összeült birtokosság megalakította a Nagy-Szalontai Vízszabályozó Magántársulatot a Fekete-, Sebes-Körös, és Gyepes folyók, továbbá az inándi és görbedi patakok kiöntése által elárasztott területek megmentésére. 1854. május 14. Három megyére kiterjedően megalakult a Csallóközi Vízszabályozási Társulat. A társulat még abban az évben, az országban elsőként fogott hozzá olyan vízi munkák elvégzéséhez, amelyek kifejezetten a belvizek levezetését szolgálták. Egy évtized alatt Komárom vármegyében kiépítették a belvízi csatornahálózatot. 1854. szeptember 14. Állami költséggel megkezdték a Sárvíz és a Sió vizeit a Dunába vezető új csatorna munkálatait. A Szekszárd- tól a taplósi Holt-Duna medréig vezető 4 km hosszú csatornát 1855. november 25-én adták át rendeltetésének. Ezzel a Sárvíz korábbi alsó szakasza 50 km hosszúságban holt mederré vált, s a Sárközt már csak a Duna árvizei ellen kellett megvédeni. 45
