Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
1849. június 21. * Fekete Márton (Szentes) vármegyei tisztviselő, ármentesítő társulati igazgató, országgyűlési képviselő. Az 1881. évi árvízveszély idején a Tisza Csongrád-Szol- nok közötti szakaszának kormánybiztosa, 1885-ben a szentesi székhelyű Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgatója, 1895-1922 között a Tiszavölgyi Társulat titkára. (+ Szentes, 1924. szeptember 24.) 1850. június 16. Császári nyílt parancs intézkedett a Tiszavölgyi Társulat feloszlatásáról és a Birodalmi Építési Igazgatóság felügyelete alatt Pesten működő Tiszaszabályozási Központi Bizottság felállításáról. A Bizottság vezetőjének gr. Szapáry Józsefet, a jogi ügyek felelősének pedig Vayay Andrást nevezték ki. E szervezet feladatát képezte a tiszai vízi munkák folytatása Herrich Károly, korábbi tiszai osztálymérnök műszaki irányításával. 1849-1850 Ártéri tölgyes 1850. július 6. * Kvassay Jenő (Buda) vízmérnök, a magyar vízügyi szolgálat kimagasló alakja. 1880-tól az általa szervezett Kultúrmérnöki Hivatal, majd 1889-től az Országos Vízépítési és Talajjavító Hivatal vezetője. Négy évtizedes működése (1877-1918) új korszakot jelentett a hazai folyószabályozások és a talajjavítások, valamint a társulatok működtetése terén. Nevéhez fűződik a vízjogi törvény megalkotása (1885), az Országos Halászati Felügyelőség és a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat megszervezése. Gyakorlati és szervezői működéséhez hasonló jelentőségű volt szakirodalmi tevékenysége. „Mezőgazdasági vízműtan"-a évtizedeken keresztül a kultúrmérnökök kézikönyve volt. (+ Budapest, 1919. június 6.) Tisza-szabályozás a szabadság- harc utáni években A szabadságharc alatt is csak ímmel-ámmal folyó vízimunkák a bukást követően teljesen leálltak. Az önkényuralmi kormányzat azonban hamar belátta, hogy a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását - elsősorban gazdasági érdekből - folytatni kell. Erre egyébként a szabályozási munkákhoz kölcsönt adó bécsi bankárok - akik a munkák leállítása esetén pénzük elvesztésétől tartottak - is ösztönözték a kormányt. A reformkor legkiválóbb alakjai által létrehozott és haladó nemzeti szellemű irányításuk alatt működő Tiszavölgyi Társulatot természetesen nem kívánták fenntartani. A vezetők legtöbbje részt vett a szabadságharcban, de aki nem is vett részt, azzal szimpatizálva lehetetlenült el. A Társulat elnökét - gróf Károlyi Györgyöt - Haynau 1849 augusztusában elfogatta, s szeptember 16-án csak nagy összegű váltságdíj ellenében engedte szabadon. A Társulat egyébként is szálka volt kormány szemében, hiszen a Társulat vezetői hazafias buzgalmukban a kivitelezési munkák után megmaradt összegből 1848-ban 60 ezer Ft-ot a pesti fegyvergyárnak, a szabadság- harc fegyveres erőinek támogatására ajánlottak fel. Tekintettel arra, hogy ez a maradékpénz is a bécsi bankházak által adott kölcsönből származott, nem lehet kétségünk afelől, hogy ezt utólag keményen be is vasalták az érdekelteken. Az 1850-ben kiadott császári nyílt parancs értelmében valamennyi vízépítészeti munka tervét a járási hivatalhoz kellett beadni, s azokat végső soron a Tiszaszabályozási Központi Bizottság hagyta jóvá. Ez az intézkedés tulajdonképpen a vízépítészeti beavatkozások összehangolását szolgálta volna, a központosítás azonban nem érte el célját, részben a folyamszabályozási és ármentesítési feladatok szétválasztása, részben pedig a hatalmi bürokráciában megmutatkozó tehetetlenség miatt. Az intézkedés azonban engedélyezte a magán egyletek (társulatok) alapítását és működését, természetesen a Központi Bizottság jóváhagyása és ellenőrzése mellett. Ennek ellenére mondhatjuk, hogy a szabadságharc leverése utáni első években egyedül a vízügyi társulatokban találkozhattak magyar városok, községek képviselői, a magyar birtokos osztály, s egyedül itt képviselhették a nemzet gazdasági érdekeit. Az elnyomásnak ezekben a szomorú éveiben a vízszabályozó, ármentesítő és vízrendező társulatok voltak a politikai identitás megőrzésének talán legfontosabb pillérei. A császári nyílt parancs a társulatok szervezetét nem érintette, a választmány tagjait és az elnököt továbbra is a társulat tagjai maguk választhatták, az elnök személye azonban a Tiszaszabályozási Központi Bizottság utólagos jóváhagyásához volt kötve. Természetesen a társulatok vezetésében alig maradtak meg azok, akik magukat a forradalom alatt exponálták, legtöbb esetben jelen sem lehettek, mert vagy külföldre menekültek, vagy börtönben sínylődtek. Választmányi ülést csak az illetékes osztály kerületi mérnöke és a társulati igazgató jelenlétében tarthattak, közgyűlést pedig csak a Központi Bizottság előzetes engedélyével lehetett szervezni. Tehát a társulatok működhettek, de csak a pénzügyi és adminisztratív kérdésekkel foglalkozhattak, a műszaki vezetést az osztálymérnökségek vették kezükbe. Herrich Károly, a Tisza-szabályozás műszaki vezetője 42
