Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulati mozgalom kiteljesedése a "pangás" korszakában
lése érdekében öntözési érdekeltségi területeket is kialakítottak, s jelentős szerepet vállaltak a belterületi vízrendezésben is. Mindezek érdekében a megyei tanácsok is szorgalmazták tanácsaik részvételét a társulatokban. Miközben az ország gazdasági teljesítménye csökkent a mezőgazdaság termelékenységének kérdése egyre inkább előtérbe került. A tsz-ek gazdasági rentabilitásának fenntartása a kormányzat szándékaival is találkozott, s így a termelő szövetkezetekhez mind szorosabb szállal kapcsolódó vízitársulatok vállalkozóvá válhattak, s gazdaságilag megerősödhettek. Az alaptevékenységeken kívül számos olyan feladat került feladatkörükbe, amire amúgy felkészültségük is megvolt. Igény volt arra, hogy a társulatok olyan korszerű technikával, technológiával rendelkezzenek, amellyel a mezőgazdaság fejlődését biztostani tudják. Amelyik társulat erre nem tudott felkészülni, az megmaradt az alaptevékenységnél, de amelyik ezen továbblépett, ott nagyon szoros partneri viszony alakulhatott ki a társulat és tagjai között. A társulatok az állami támogatásokat a vízügyi és a mezőgazdasági tárcáktól kapták. A legtöbbet mind a melioráció, mind pedig a közcélú vízrendezés tekintetében a MÉM-től igényelték sikeresen a társulatok. De ezen túlmenően műszaki fejlesztésre, a gépberuházásokra is sok pénzt kaptak a MÉM-től. Hozzájuthattak világbanki hitelekhez is. Ebben az időszakban történt az is, hogy a MÉM megszüntette a talajerő vállalatok működését, mert ezeket a feladatokat át tudták venni a területen működő társulatok. A rendszerváltáshoz közeledve az állami vízügyi szolgálat egyre inkább talajt vesztetté vált. Csaknem minden energiáját felemésztette a bős-nagymarosi beruházással kapcsolatos szakmai feladatellátás és politikai vita, valamint a környezet- védelmi és vízügyi ágazati irányítás rendszerének kialakítása. Tagadhatatlan, hogy ebben a korszakban a vízitársulatok működésére a vízügy részéről kisebb figyelem fordult. Ha ezt a rendszerváltás előtti korszakot a társulatok oldaláról nézzük, akkor jogosak a kifogások. A szakterület „igazi gazdája", az OVH - általában csak maradványelven működtette a közcélú vízfolyásokat, a társulatok mindig annyi pénzt kaptak, amennyi jutott. Nagy különbség volt az OVH és a MÉM szabályozás között. A MÉM mindig rendeletben szabályozta a támogatás mértékét, az OVH (majd később a KVM) viszont alku tárgyává tette a támogatás mértékét. Belvízcsatorna rekonstrukciója Ami a víziközmű társulatokat illette ebben a korban a közművesítés, és ezen belül is a vízellátás stratégiai területnek számított, miközben a keletkező szennyvizek csatornázására és tisztítására az egyre szűkülő állami költségvetésben mind kevesebb pénz jutott. Előbb-utóbb kialakult az a „közmű-olló", amely mindmáig gondja a hazai közművesítésnek, bár az érintettek a rendszerváltás óta jelentős erőfeszítéseket tettek és tesznek ma is a kedvezőtlen helyzet javítására. A társulatok ezen 1960-1990 közötti időszak nagyarányú fejlesztési munkáiban kulcsszerepet játszottak. Országosan és nemzetközi szinten példaértékű, hogy társulati beruházásban több mint 2000 vízmű és 1000- nél több csatornamű épült, s ezzel a vízíközmű társulatok valóban főszereplői voltak az ivóvízellátás hazai rendezésének, amelyet 1997-ben dr. Szabó Iván, a VTOSZ elnöke „harmadik honfoglalás"- nak nevezett. Ami viszont sajnos hiányzott a munka teljességéből, az a belterületi vízrendezés szerény eredményessége volt. Falusi vízvezeték építése 171
