Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
Az előzmények és az 1807. évi XVII. tc. megszületése
1569-1759 1569. I. Miksa király XXI. törvénycikke foglalkozott a „Pozsony és Komárom vármegyék munkája felének, a szigetbe áttétele a Duna viztorkolása gátjaihoz és töltéséhez" feladattal és a következőket rendelte el: „Tovább mivel a Dunának gyakori és igen nagy kiáradásai köztudomásúak, a melyek ebben és a múlt évben is, az egész Csallóköz szigetnek akkora kárt okoztak; jövőre az ilyen károknak elhárítására szükséges, hogy a régi gátakat és töltéseket, a melyek a víz kiöntését föltartóztatták, de elromlottak ismét kijavítsák és némely helyen megújítsák... Pozsony és Komárom vármegyének a megnevezett szigeten lakó jobbágyai, az említett tizenkét napi munkából, hat napi munkát a jelzett töltések kiigazítására fordítsanak." 1613. II. Mátyás király XXVII. törvénycikke kimondta,„hogya Tisza és más folyók kiöntése ellen töltéseket készítsenek. A Tisza kiöntéseivel szemben a töltések emelésére, azok a vármegyék, a melyekben ez a folyó kiáradni szokott, a saját javaik megmaradása érdekében, egymás között határozzanak." CORPUS JURIS HUNGARICI, DECRETUM GENERALE INCI.YTI R EG NI HUNGÁRIÁÉ. /A' DDOS JÓM OS D1STIXCTUM TO M ü S PRIMUS. Opus Tripanitum Juris Conlucmdiiurii cjusdail AC DF.CRFTA. CONSTTTUTONES, ET ARTICDLOS ’ TTe’T’W. I V K N A v 1 I Werbőczy törvénykönyve 1639. évi kiadásának címlapja 1754. A Mirhó-fok gátjának megépítésével az érintett nagykunsági települések közel 500 km2-nyi területet zártak el a tiszai árvizek elöntései elől. A Tisza völgyében ez volt az első nagyszabású környezetátalakító vízi munka. 1759. június 17. Szanyban gyűlést tartottak a Rába-szabályozásban érdekelt megyék képviselői és a fennálló törvények értelmében egymás közt maguk határoztak: árvízvédelmi bizottságot hoztak létre, mely elkészítette a vidék első rendezési tervét. 16 Amikor még a mindennapi élet része volt az árvíz A honfoglaló magyarság a Nagy-Alföldön változatos vízi világot talált, amelyben a nagyobb folyók árvize kevéssé volt értelmezhető úgy, mint napjainkban, hiszen az nem „zúgva, bőgve" jelentkezett az ártereken, hanem lassan emelkedve töltött meg több tíz, esetleg száz kilométeres szélességben minden rendelkezésre álló mélyületet. Az alföldi folyók sem voltak úgy elhatárolva egymástól, mint az átfogó vízszabályozások befejezése után, hanem helyenként összefolytak, egyes magaslatokat, mint szigeteket körbefolytak, majd megint találkoztak és úgy vezetett az útjuk a végső befogadó, a Duna felé. A nagyon kis esésű Alföld lehetőséget adott a folyó víznek arra is, hogy időnként medrét megváltoztassa, kacskaringóztassa, morotvákat (mortua aqua, azaz holt víz) hozzon létre. Ezen vízi világ kialakulásában és formálódásában az embernek vajmi kevés szerep jutott. Kis falvait, településeit olyan magaslatokra építette, amelyek kiemelkedtek a víz által gyakorta látogatott területből, s ha időnként mégis víz alá került, akkor vagy elköltöztek a lakók egy még magasabb térszínre, vagy pedig szegényes házukat olyan anyagból építették, amelyet az árvíz átmosott ugyan, de viszonylag könnyen helyre lehetett állítani. Az egykori ártéri emberek mindenkori élete ezer szállal kötődött a vizekhez, de az itt folytatott ártéri gazdálkodás nem a meggazdagodás forrása, hanem a túlélés egyedüli lehetősége volt a vizek mellett élőknek. A fő tevékenység ezen a területen a halászat és a gyűjtögetés mellett az állattartás volt, s kisebb hangsúlyt kapott a földművelés. Természetes volt az elzártság, az ország szellemi és gazdasági vérkeringéséből való kimaradás, valamint a vízi világnak az itt élőket sújtó erőteljes eg^szsegütj^i-szelek- ciója. Mindez’a^öhíbánÉftsli^ gyományokat, változatos ríi es- terségbeli készségeket, közösségi kötődéseket is kitermelt. Werbőczy törvényei és a vizek Werbőczy 1514-ben megjelent Hármaskönyve foglalkozik a folyók partszaggatásai által elszakított földrészek tulajdonjogi helyzetével. A folyók vándorlása miatt elsodort birtokrészek tulajdonjogával kapcsolatban sokszor az a nézet alakult ki, hogy a folyók által elszakított, elsodort földek nem maradhatnak meg az előbbi tulajdonos birtokában, hanem mindig az lesz az új tulajdonos, akinek földterülete gyarapodott az elszakított résszel. Szerencsére ez a nézet törvényes alapokat nem kapott mert, akkor könnyen megeshetett volna, hogy egyesek a víz útját befolyásolva saját birtokukat más kárára megnövelik. A Corpus Iuris erre nézve kimondta: „Az erdők, rétek és földek azonban egyedül azéi lesznek, a kiéi élőbbén voltak, és aki azoknak békés uralmában volt. Innen van az, hogy némelyeknek mások földein és területein saját földeik és rétjeik vagy erdeik megvédésére gátaknak és töltéseknek készítését megengedik, hogy tudniillik saját földeiken és területeiken a vizek kiáradása és ereje miatt kárt ne szenvedjenek. De evvel nem értjük azt, hogy ezáltal az ilyen idegen földeket maguknak elsajátíthatnák. Hasonlóan áll ez az olyan folyók vizére épített malmok gátjaira és töltéseire nézve, melyeknek egyik fele az Lázár deák térképének részlete a Kárpát-medencéről
