Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
Az első világháború vízügyi következményei, az erők koncentrálása – a Tisza-Dunavölgyi Társulat megalakulása
A lankóci szivattyútelep Decs határában - 1922. A Sárköz e területe egészen a XVIII. századig a Duna nyílt ártere volt. A XIX. században megkezdődött ármentesítési töltésépítési munkálatok során, 1881-ben egy 1,5 m nyílású zsilipet létesítettek a Kis-Duna csatorna torkolatánál azért, hogy a megépült árvédelmi töltéseken a zsilip segítségével átvezessék a töltések mentett oldalán összegyűlt belvizeket. Tudnivaló, hogy az 1885-1896 közötti években igen súlyos belvízkárokat szenvedett a Sárköz vidéke. Egy töltéstestbe beépített zsilip árvízi szempontból mindig veszélyes pontnak számít, mert a homogén földgátat megszakítja, s ezeken a helyeken nagyvíz esetén veszélyes áramlások, kiüregelődések következhetnek be. Amikor tehát a Báta I. szivattyútelepet megépítették (1897), a lankóci zsilipet körtöltéssel elzárták, mert abban reménykedtek, hogy ezentúl a bátai zsilippel és szivattyúteleppel vízteleníteni lehet a teljes öblözetet. A zsilipet végül 1912-ben teljesen megszüntették. A kialakított bátai rendszer - elsősorban a kismértékű esésviszonyok miatt - nem működött kellőképpen. Előfordult, hogy Bátán a csatornában már nem volt mit szivattyúzni, miközben Bátaszék felett jelentős területek víz alatt álltak. 1916-ban a Szekszárd-Bátai Ármentesítő Társulat új tervet készíttetett a belvizek Bátaszék feletti megosztására, a csatornák mélyítésére és egy jóval később (1948), Sárpilisnél megépített tűsgát segítségével a Dárfoki csatornán Lankóc felé terelésére. Az I. világháború kitörése után megkezdett, majd abbahagyott és az 1920-as évek elején folytatott munka keretében a megszüntetett zsilip helyére egy állandó szivattyútelepet építettek Lankócon (1922). A történethez tartozik, hogy az 1930-as években a Sárközben olyan nagy szárazság uralkodott, hogy a települések elöljárói szorgalmazták a belvízcsatornák eltömését. A szakemberek hiába figyelmeztettek arra, hogy a csatornák működésének hiányában, ha kissé csapadékosabb az idő megint beindul a mocsarasodás, s a vízhiányon az öntöző berendezések kiépítésével lehet segíteni - a költséges öntözést senki nem akarta vállalni. Az 1940-es években a XX. század leginkább belvizes időszaka köszöntött az országra, s a csatornák azonnal megteltek a mezőgazdaság számára káros vízzel. A térségi melioráció eredményként az új bátai (Báta II.) szivaty- tyútelep megépítését követő időszakban javultak a Szekszárd-Báta- főcsatorna esésviszonyai, ezért a lankóci telep üzemeltetését a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság 1987-ben megszüntette. 1993 nyarán az itt meglévő létesítményeket felhasználva vízügytörténeti kiállítást hoztak létre az ódon falak között, s az udvaron pedig különféle régi eszközöket helyeztek el. A volt gépészlakásban láthatóak a mérnökök, társulati szakemberek és kubikosok használati tárgyai, valamint régi térképek, fotók és árvízi emlékek. 1922. március 24. * Balló Iván (Fájsz) vízmérnök, a Szegedvidéki Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat mérnöke, az ATIVIZIG ov.-je, a VIZITERV főtechnológusa, majd a VIKÖZ, ill. VGI főov.-je, a hosszú távú komplex vízgazdálkodási tervezés szakértője. (+ 1983.) 1922. szeptember 30. Lemondott hivataláról Fekete Márton, a Tiszavölgyi Társulat 27 éven át működő titkára, aki a központi bizottságnak is 30 éven át volt tagja. Utódjául Becker Mihály központi bizottsági tagot, a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnökét választották meg. 1922. Megépült a Szekszárd-Bátai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat decsi szivattyútelepe. 1923. január + Becker Mihály mérnök, kir. kormányfőtanácsos, a Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnöke, 1922-től a Tiszavölgyi Társulat titkára. 1923. december 13. A Tisza-Dunavölgyi Társulat alakításáról szóló XL. törvénycikk valamennyi vízszabályozó és vízrendező társulat közös érdekeinek gondozására - az addigi Tiszavölgyi Társulat ill. Dunavölgyi Vízi Társulatok Szövetsége helyébe - a Tisza-Dunavölgyi Társulat (TDT) megalakítását határozta el. A törvénnyel lehetővé vált, hogy a kormányzat a továbbiakban a társulatok egységes érdekképviseleti szervezetével tárgyaljon a hazai vízgazdálkodással kapcsolatos kérdésekben. A jogszabály végrehajtásában a földművelésügyi-, a bel- ügy- és a pénzügyminiszter voltak érintettek. 1923. december 20. Az országgyűlés által A mezőgazdasági mívelésre alkalmas területek lecsapolásáról megalkotott XLI. törvénycikk értelmében minden olyan területet, amelyet időszakosan vagy állandóan víz borított és amelyet lecsapolás után mezőgazdasági hasznosításra alkalmasnak minősítettek, a területileg illetékes ármentesítő társulatok kötelesek voltak lecsapolni. A területek minősítése tekintetében az adott társulat közgyűlése, másodfokon pedig a földmívelésügyi és pénzügyi tárca közösen mondotta ki a végső szót. 1923. + Biró Elek mérnök, a Rábaszabályozási Társulat igazgató-főmérnöke, egy időben a magyar vízrajzi szolgálat megbízott vezetője, a Vízügyi Műszaki Nagytanács tagja. 1923-ban kir. kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki. 1922-1923 117 A szivattyútelep qépészlakásának részlete a réqi tornyokkal
