Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1802-1803 1802. A Helytartótanács gr. SzapáryJózsefet kinevezte a Rába-szabályo- zás királyi biztosává. A pannonhalmi főapát, Novak Krizosztom megkezdte - az 1700- as évek második felében még nyílt vízfelülettel rendelkező - tihanyi Külső-tó mezőgazdasági célokból történő lecsapoltatását. A munkát 1807-ben fejezték be. Király György vármegyei mérnök tervei alapján a Gyirmótnál megindított mederbővítési munkákkal hozzáfogtak aMarcal rendezéséhez. A szükséges pénz, és az egységes vármegyei szándék hiányában a szabályozás hamarosan abbamaradt. 1 803. február 1 9. * Hieronymi Ottó Ferenc (Győr), vízmérnök, a hazai folyókvízrajzi felmérésének kiemelkedő résztvevője, a Duna-mappáció- nak 1835-től vezetője, utóbb a vasútépítéseknél dolgozott, az ő tervei alapján építették meg a Pozsony-Nagyszombat közötti ló- vasutat. A szabadságharc alatt a közlekedési minisztériumban osztályfőnökként dolgozott, majd a megtorlás idején a börtönben szerzett betegségében hunytéi, (t Buda, 1850. április 30.) november 30. József nádor felterjesztést nyújtott be az uralkodóhoz egy Szol- nok-Pest vonalvezetésű Duna-Tisza-csatorna ügyében. Felterjesztésében kitért a csatorna megépítéséből az országra és a birodalomra származó előnyökre, a várható költségekre, végül javaslatot tett a csatorna építését előkészítő teendőkre. A király 1803. december 17-i leiratában utasította gr. Pálffy Károly kancellárt, hogy szervezzék meg a csatornaépítés előmunkálatait. 1803. Adonynál a Duna árvize oly károkat okozott a településnek, hogy lakói egyévi adómentességet kaptak, Rendkívüli áradásokat okozott a Lajta. A folyó magyar oldalán Moson vármegye lecsapoló csatornákat, ún. „megyei kanális”- okat ásatott, s valószínűleg ekkor készült el a Lajta-völgyén kívül Körtvélyestől a Dunáig húzódó Rétárok is. Az első vízszabályozó társulat a Sárvíz mentén Mint arról a társulati törvénnyel kapcsolatban is szó e- sett, a 18. század második felének egyik legjelentősebb vízmunkálata a Sárvíz-Kapos-Sió szabályozása volt. Már az 1700-as évek közepén szóba került a Sárvíz vizét visszafogó, s ezáltal a Sárköz elmocsarasodását okozó vízimalmok (ill. duzzasztó gátjaik) megszüntetése, de a malomtulajdonosok ellenállása, a jogi szabályozatlanság és a mindenkori pénzhiány késleltették a munka végrehajtását. Az 1807-ben meghozott társulati törvény azonban új alapokra fektette az addigi próbálkozásokat. A vízszabályozások ügyét erőteljesen pártfogoló József nádor személyes közbenjárására 1810-ben megalakult az első magyarországi társulat, a Sárvízi Csatorna társulat. Az alapító birtokosok a szükséges költségek előteremtése érdekében lemondtak arról, hogy a korábban egyA Sárvízi Nádor Malomcsatorna Társulat szintezési köve, amelyet a Beszédes-féle szintezés során helyeztek el mástól függetlenül végzett lecsapoló (csatornaépítési) munkák költségeit a társulat megtérítse, vagy legalábbis beszámítsa nékik. A társulat első igazgató mérnöke Saátor Dániel volt, majd őt Beszédes József váltotta fel. Beszédes elképzelése a Sárvíz völgyének vizeit illetően a következő volt: az eredeti vízfolyás medrét a rátelepített vízimalmoktól megszabadítja, s az így tehermentesített vízfolyást mint „fenékcsatornát” az elmocsarasodott terület vizeinek levezetésére használja. A környező mellékvölgyek vizeit azonban nem engedi a fenékcsatornába folyni, hanem egy, a fenékcsatorna vonalával közel párhuzamosan, de magasabban vezetett mesterséges „övcsatornát” létesít, s a megszüntetett vízimalmokat is erre a csatornára telepíti. A Beszédes által „vízfélreszorítási módszernek” nevezett vízszabályozási programot az ő irányítása mellett hajtották végre. A Sárvíz-szabályozás eredményeiről A Sárvízi Nádor-csatorna építése egészen 1825-ig tartott. A mesterséges folyómeder nemcsak a vizenyős területekről vezette le a felesleges vizet, hanem a Sió és a Kapos folyók összekötése után azok víztömegét is szállította. Az elvégzett munka az érdekeltek teljes megelégedését hozta, hiszen volt, akinek a 14 év alatt kifizetett hozzájárulását a lecsapolt terület jövedelme már az első évben megtérítette. A sikeres vállalkozásról a munka legfőbb irányításával megbízott királyi biztos, gr. Zichy Ferenc adott hírt az 1825-ös országgyűlés elé terjesztett jelentésében. Az általa kiemelt legfontosabb eredményeket a következőkben lehet összefoglalni:- a mocsár kiszárításával közel 400 km2-nyi jó minőségű széna, ill. gabonatermő területet nyertek a birtokosok,- a Kapos és a Sió Simontornya alatti rendezése lehetővé tette a folyók felső szakaszának rendezését, s a lecsapoló csatorna révén Veszprém vármegye legdélibb vidéke kapcsolatba kerülhetett a Dunával,- a társulati munkákkal egybekötött Duna-szabá- lyozási munkák a Baja-Báta-Mohács közötti szakaszon közel 30 km-rel rövidítették meg a dunai hajóutat.
