Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
1742-1743 ról Bél Mátyás is tudósít ;t 18. századból: Nehezeire felé az utazás, és csakis a helyet jól ismerők tudnak e tájon közlekedni. Idegenek könnyen rejtett mélységekbe merülnek, vagy úgyszólván járhatatlan ingoványba vesznek. Az egész vidéket ugyanis fenékig átjárja a víz, és végeláthatatlan nádasok lepik. el. Ahova a gyalogosan cserkésző lápi emberek már nem merészkedtek, a nyílt vizek birodalmában csak könnyű, lapos fenekű csónakokkal lehetett boldogulni, melyek elsiklottak a hínár felett. Ezeket - a nép nyelvén bodonhajókat - nemcsak a berekben használták, hanem még a Balatonon is. A legjobban megmunkált bodonhajókat Vörs faluban készítették a szomszédos maróti erdő hatalmas tölgyfáiból. Jellegzetességük volt a csónak belsejében keresztben meghagyott rész, a „tagy”, amely nemcsak merevítette a csónak oldalait, hanem egyben ülésül is szolgált. A berek azonban nemcsak a pákászoknak - a lápi vidékek halász, vadász, madarász embereinek - nyújtott megélhetést, hanem a szárazulatokon a láp környéki uradalmak és falvak gulyáinak is. Különösen a 18— 19. század fordulóján nőtt meg a lápi legelők jelentősége, amikor a szárazság másutt tönkretette a réteket. Ilyenkor még Vas és Sopron megyéből is hajtottak ide marhákat. Természetesen a lápi szigetekre behajtani a jószágot nem volt könnyű feladat, mivel a veszélyek az állatokat is fenyegették, és a veszedelmet sejtető ingo- ványtól ösztönösen visszahőköltek az állatok. Ezért aztán a pásztor, aki gyakran kötésig, nyakig gázolt a vízben, elől kötélen vezette a kolompos marhát, amelynek nyomában lábalt, süppedezett vagy éppen úszott a csorda a kiszemelt és bérelt szigetre. Ha viszont már egyszer az „utazásnak” ezen a kritikus szakaszán túljutottak, nem kellett attól tartani, hagy az állatok megszöknek. Nyugalmukat legfeljebb a nádi farkasok háborították. A pásztorok maguk építette nádkunyhóikban laktak, és csak alapvető élelmiszereik pótlása végett hagyták el a lápot. A Kis-Balatonon sok ideiglenes hajlék épült. Kunyhót emelt a pásztor, a csíkász, a vejszét látogató, a madártojásokat gyűjtők és a csősz is. Télen, amikor a berek megdermedt, leegyszerűsödött a járás-kelés a lápon, és a teherbíróvá vált jégen megjelentek a nádvágók is. A halászok vejszeépí- téshez, a parasztemberek tetőfedéshez vitték a nádat. Mások tűzifát, vagy kosár, seprű, csirkeborító kötéséNódkunyhó hez fűzfavesszőt gyűjtöttek. A befagyott láp is rejtegetett az óvatlanoknak veszedelmet. Ahol vízinövényzet nőtt, a jég nem hízott vastagra, és többfelé buzogtak a lápban titokzatos „hevesek”, hol a víz sohasem fagyott be. így zajlott az élet a Kis-Balaton táján, mely sokszínű, érintetlen világával egészen a 19. század közepéig őrizte a természet és ember együttélésének ősi formáit. Ahogy Herman Ottó a velencei „csuka-szigonyost" látta 1742. Ismét visszatért medrébe a Fertő vize, amelynek következtében a fertőszéplakiak panaszt tettek, mert rétjeiket elöntötte a víz. március 1. ____ * Vertics Ferenc (Hódmezővásárhely) mérnök. A Sió folyásvidékéről 1769-ben készített térképével részt vett a Balaton vízrendszerének rendezésére irányuló előkészítő munkákban. Az 1780-as években Tolna vármegye mérnöke volt, s egyúttal a Hajózást Igazgatóság pécsi kerületi kirendeltségének mérnöke is. Később, József nevű fivérével együtt a Dél-Alföldön végzett felmérési munkákat. Nevéhez fűződik a Körös szabályozásának egyik terve. A GöRöo-KEREKES-féle vármegyei atlasz számára ő készítette el Csongrád megye térképét, (f 1800. körül) április 20. * Tessedik Sámuel (Alberti) evangélikus lelkész, a hazai mezőgazdasági tudományok és az okszerű gazdálkodás jeles népszerűsítője. Magyarországon elsőként folytatott kísérleteket a szikes talajok javítására, s szarvasi lelkészi kertjében ő alkalmazta először a meszes-márgás talajterítést, a „digózást”. (f Szarvas, 1820. december 27.) 1 743. szeptember 1 3. * Rausch [Franz] Ferenc (Prellenkirchen - Ausztria), pap, matematikus, egyetemi tanár. Tanulmányait Pozsonyban végezte. A jezsuita rend tagjaként a bécsi Theresianum tanára. 1777-től a budai (később pesti) egyetem gyakorlati mértan tanára, s mint ilyen az 1782-ben megszervezett Mérnöki Intézet legfontosabb tantárgyainak is egyik professzora (1777-1800), később az intézmény rektora. Több matematikai, földméréstani és műszaki tankönyvet írt. Compendium Hydrotechnicum [A hidrotechnika rövid foglalata] (1797) című tankönyve elsősorban a vízépítéstan elméleti kérdéseit foglalta össze. Kéziratait a budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi. (f Pozsony, 1816. január 26.) 1743. LÉcs Ágoston tihanyi apát, a bencés rend tulajdonát képező balatonfüredi savanyúvizes források környékét megtisztította, és az elsőt foglaltatta. Innét számíthatjuk a savanyűvízre települt fürdőkultúra kezdetét Balatonfüreden. * Hadaly Károly (Nagysziget) matematikus, egyetemi tanár. A pesti Instttutum Geometricum geometriai professzora jeles tankönyvszerző volt, latin nyelven megírt műveit külföldön is használták. A hazai mérnökképzés első vízépítéstani tankönyvének (1783) írója. (| Pest, 1834. július 19.)
