Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
A Sárvíz, Kapos, Sió és a Balaton térképezése a 18. században A Sárvizet és mocsarait Bőhm Ferenc mérte fel az 1760- as évek derekán, Várpalota és Cece között. A felmérés alapján készített Sárvíz-szabályozási térképét 1767-ben mutatta be megbízóinak. Később, 1772-ben Krieger Sámuellel és Deáky Józseffel együtt készített három térképet a Sárvíz alsó-Tolna vármegyei szakaszairól. 1767 körül készítette egy ismeretlen mérnök azt az 1:274 000 méretarányú áttekintő térképet, amely a Sárvizet, a Kapóst, a Siót, a Balatont együtt ábrázolja, mocsaraikat is feltüntetve. A Kapos Baranya- és Tolna vármegyei szakaszairól, valamint a Kapós-völgy lecsapolandó mocsarairól Krieger 1775-ben és 1776-ban készített nagyméretű, 1: 24 000 és 1:35 400 méretarányú térképeket. Ugyancsak 1776 körül készülhettek azok az előbbiekhez hasonló léptékű térképek, amelyek a Kapóst az eredete és Pula, ill. Szárazd és Simontornya közötti részen ábrázolják. E térképek szerzői ismeretlenek. A Sióról a legkorábbi térképet Kováts Iván geometra készítette 1757-ben. Ez az 1:38 900 méretarányú térkép igen jól ábrázolja a Siót közel 20 km hosszan KustyánpuszA tatai vár ábrázolása egy 1 8. századi könyv iniciáléjában Az erősséget a kor hadi szokásainak megfelelően itt is mesterségesen duzzasztott víz veszi körül. A kép előterében foglyokat kísérő kuruc katonák láthatók tától az ozorai határig, a Sió mellett Mezőkomáromot, Falu- és Városhídvéget és a településekhez tartozó birtokokat. Irodalmi adatok szerint Vertics Ferenc 1769- ben készített egy, a Sió lefolyását ábrázoló térképet. A Sárvíz, Kapos, Sió és Balaton térképezését az előbbiektől függetlenül 1782-1785 között az első katonai felvétel során is elvégezték, s azok 1: 28 800-as méretarányú térképlapjain az akkori viszonyoknak és a másutt már ismertetett katonai követelményeknek megfelelően ábrázolták. A malmokról A megtermelt gabona őrlésére szolgáló malmok az ember első „üzemei” közé tartoztak. Az őrlés monoton körmozgásához szükséges energiaforrást is igen gyorsan sikerült megtalálni a természetben. Az ókori Keleten hatalmas vízikerekek hajtotta malmok működtek, de a Római Birodalomban is változatos módokon használták fel a víz erejét. ff.MOLA VW P ON TOKI IMfflSI TA Egy középkori hajómalom ábrázolása Verancsics Fausztusz könyvéből A középkorból a szárazmalmokat és szélmalmokat ismerjük, a nagy folyókon pedig a hajómalmok dolgoztak. Szárazmalmokat elsősorban vízfolyástól távoli, alföldi vidékeken építettek. A szélmalmok egész Európában elterjedtek, s nem csak őrlőmalomként, hanem egyéb speciális célokra is felhasználták a hatalmas széllapátok mozgási energiáját. A 17-18. századtól szél1736-1739 1736. Fr. G. Dietrichstein gróf, császári kamarás eg)' gáttal összeszűkítette, s háromnyílású kőhíddal tette átjárhatóvá a Kakat-eret Bánhalmánál. A hidat - amely a 170 m széles vízfolyáson csupán 38 m széles nyílást hagyott - az 1739- évi árvíz elsodorta. 1737. Pozsony vármegye 1700-ban kiadott árvédelmi rendeletét úgy módosította, hogy a folyóhoz közelebbi és attól távolabb fekvő községeknek a töltésépítés és -javítás közmunkáiban való részvételét 2:1 arányban állapította meg. 1738. Daniel Bernoulli svájci fizikus nyilvánosságra hozta alapvető művét, a Hidrodinamika-/, amelyben leírta a víz- és szélkerekek, valamint a vízszivattyúk és a propellerek matematikai elméletét. Itt tett különbséget először a hidrodinamikus és a hidrosztatikus nyomás között, és megfogalmazta a folyadékok áramlása közben végbemenő energiaátalakulás törvényét. A róla elnevezett egyenlet a folyadékrészecske sebessége, alapszint feletti magassága és a ráható nyomás között teremtett összefüggést. 1 739. március 2. A Balaton felett elkészült a Bottyánt Fenékpusztával összekötő híd, amelyet gr. Festetich László építtetett az itteni révátkelés megszüntetése érdekében. április 1 5. * Winterl József Jakab (Eisenerz - Ausztria) orvos, kémikus, botanikus, egyetemi tanár. A magyarországi bányavárosok főorvosa, majd 1770-ben a nagyszombati egyetemen a kémiabotanikai tanszék vezetője. Sokoldalú kísérletező, aki többek között ásványvíz-elemzésekhez is kidolgozta az analitikai módszertant. (j- Pest, 1809. november 23.)
