Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A vízügyek államosítása, a szocialista korszak vízgazdálkodása
egészséges vizet adó közkutakról (közterületen létesített egyedi kutakról) a lakosságnak 32 %-a jutott ivóvízhez, míg az ország lakosságának 46 %-a - 3,6 millió fő - saját ásott kútjának többnyire szennyezett vizét fogyasztotta. A községekben a közműves vízellátás fejlődését 1958-1962 között a vízműtársulatok szervezése nagymértékben meggyorsította. 1962-ben a törpevízművek építése országos mozgalommá vált. A 70-es évek közepétől azonban már csak a legritkább esetben épültek közkifolyós rendszerű vízművek. A korábban létesített törpevízművek is fokozatosan „átalakultak” a bekötési lehetőségeket is biztosító, kellően méretezett és kialakított ún. „kisvízművekké”, amelyek már a lakosság távlati vízellátását nagyobbrészt házi bekötések útján, kisebbrészt közkifolyókról biztosították. A törpevízművesítési program nagyarányú fejlesztésének eredményeként elérték, hogy 1975. év végén a központi vízművel rendelkező 1000 községben összesen 2,0 millió fő falusi lakos részesült vízvezetékes ellátásban. 1960-ban a Balatonhoz hasonlóan megkezdődött a Fertő-tó magyarországi területének átfogó természettudományos kutatása. 1960-1 961-ben a VITUKI vízminőségi vizsgálatokat végzett, az Országos Balneológiái Intézet pedig mérésekkel állapította meg az egyes források vízhozamát 1961-1962 1 961. április 11-13. Budapesten rendezték meg az első „Nemzetközi hidrológiai előrejelzési konferenciát”, amelynek szervezésében a MTA, a Magyar Hidrológiai Társaság és az OVF vettek részt. Magyar javaslatra ezentúl két évenként, mindig más dunai államban megrendezték a dunamenti országok hidrológiai előrejelzési konferenciáját, amely nagyban hozzájárult a kutatási eredmények, hidrológiai adatok cseréjéhez és a közös vizsgálatok tapasztalatainak kiértékeléséhez. 1961. Sárvárott vízkutatás során 998 méter mély kutat fúrtak, amelyből percenként 400 liter 44 °C-os vizet nyertek. A későbbiekben híressé vált strandfürdőt és gyógyszállót erre a vízre alapozva építették meg. A Magyar Állami Földtani Intézet Rónai András szerkesztésében megjelentette Magyarország Vízföldtani Atlaszán, valamintAz Alföld talajvíztérképé-t, s ezzel lezárult az 1950-es évek elején megkezdett nagyszabású térképezési munka. A talajvíztérkép elkészítéséhez 800 000 talajvízkút adatait dolgozták fel. A Balatont fenyegető legnagyobb veszély, a rohamos eutro- fizálódás mértékének megállapítása érdekében megkezdődtek az első, még nem átfogó mérési vizsgálatok. Ez alkalommal a balatoni fitoplankton szervesanyag-termelésének körülményeire voltak kíváncsiak a kutatók. A részletes vizsgálatok csak később, az 1970-es évek első felében indultak meg, kezdetben a tihanyi félsziget előtt, majd a keszthelyi öbölben. A H/1961. sz. Egészségügyi Minisztérium-OVF közös utasítás szabályozta a víznyerő helyek védőterületének kialakítását és előírta a hidrogeológiai védőterület kijelölését is. 1962. január 1. Megjelent az Elnöki Tanács A halászatról szóló 1961. évi 15. törvényerejű rendelete, amely az új szabályozási elvek bevezetése következtében érvénytelenítette az 1888. és 1925. évi halászati törvényeket. A törvényerejű rendelet alapján még ebben az évben életre hívták a FM felügyelete alatt működő Országos Halászati Felügyelőséget. Hatályba lépett A szennyvízzel történő öntözés szabályozásáról szóló OVF utasítás. Prospektus az 1 960-as évekből
