Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A vízügyek államosítása, a szocialista korszak vízgazdálkodása
1950-1951 Az öntözés „fokozódik" Tovább nőtt az öntözések fejlesztésének üteme: elkészült a Tiszasüly-Makkosi Öntözőrendszer, előbb 6, majd később 8 mVsec teljesítményű úszóműves fővízkivétellel, üzembe helyezték az algyői úszó szivattyútelepet, s 1950. április 22-én megkezdte részleges működését az 5 mVsec kapacitású tiszakeszi reverzibilis (kettős működésű) elektromos szivattyútelep. Ugyancsak ebben az évben elkezdődött a Körös-völgyi öntözések vízigényének átemeléses pótlása a Tisza vizéből. A gyors ütemű, s ezért gyakran megalapozatlan fejlesztésre jellemző, hogy 1950-1953 között az öntözött területek nagysága megháromszorozódott: 306 km2-ről 936 km2-re nőtt. (Az erőltetett fejlesztést az évtized közepén már a stagnálás követte.) A Tiszalöki Vízlépcső és Főcsatorna I. üteméről A II. világháborús károk és a politika változása új helyzetet teremtett az 1937-es Öntözési Törvényben megfogalmazott feladatok megvalósításához képest. Noha folytatódott a megkezdett Tiszalöki Vízlépcső és a hozzá tervezett fő- és mellékcsatornák építése, de a korábbitól eltérő felfogásban. A vízlépcső és a Keleti főcsatorna első ütemének ünnepélyes üzembe helyezése 1954. tavaszán történt úgy, hogy - a másodízben kitűzött határidő betartása érdekében - szivattyúkkal nyomatták a Tiszából a vizet a főcsatornába. A politika fő szempontja a kitűzött határidőre történő ünnepélyes átadás volt. A Tiszalöktől kiágazó „Hajózó- és Öntöző Főcsatorna” (a mai Keleti-főcsatorna) a Berettyó-Körös és Tisza alkotta „belső körgyűrű” víziútként épült. A tervezett 98 km-es hajóútból mindössze 45 km-t lehet használni. A Keleti-főcsatorna Balmazújvárostól tovább ma sem hajózható, igaz nincs is rá igény. A Bakonszeg-Körös- ladány közötti három vízlépcső sem épült meg, ezért a Körös-völgy-Tiszalök közötti hajóösszekötés meghiúsult. A Hortobágyon, Hortobágy-Berettyón és az öntözőcsatornákon tervezett 430 km-es víziút építése is holtpontra jutott. Frissen épített kantin a tiszalöki építkezés területén Néhány „költekezésre" buzdító transzparens a bolt homlokzatán: „Éljen szeretett vezérünk Rákosi elvtársi", „Az 5 éves tervvel a szocialista kereskedelemért!" A képen „éberségi" okokból egyetlen építőmunkás sem szerepel, mert őket politikai rabokként, ill. hadifoglyokként dolgoztatták az építkezésen Ma befejezetlen műtárgyak, hidak, zsilipek és egyéb provizóriumok emlékeztetnek arra, hogy itt egykor másra készültek. A munkák befejezését senki sem szorgalmazta, hiszen az elképzelések középpontjába egyrészt a Tisza Záhonyig való hajózhatóvá tétele, másrészt egy irreális öntözésfejlesztési programmal a Kiskörei Vízlépcső került. 1950. A Bükk északnyugati oldalán tervezett ipari beruházások vízigényének kielégítése érdekében a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat szervezésében megkezdődött a környék vízföldtani viszonyainak beható vizsgálata. A Borsodnádasdi Lemezgyár igényének érdekében került sor a szilvásváradi Szalajka-völgy forrásainak foglalására, s hasonló célból a Bélapátfalvai Cement és Mészmű vízellátása érdekében történt meg a monosbéli ún. „Vízfő” forráscsoportjának foglalása is. A magyar-csehszlovák Közös Műszaki Bizottság utasítására Petényi Oszkár és Oldrich Ruzicka irányításával elkészülté ma- g)’ar-csehszlovák Felső-Duna gázlós szakasza szabályozásának keretterve, amelynek alapján 1963-ig végrehajtották az 1850-1790 fkm közötti folyószakasz kisvízszabályozási műveinek kiegészítését. 1951. február 1. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal vízgazdálkodási körzeteiből árvízvédelmi és folyamszabályozási hivatalokat szerveztek, amelyek a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium felügyelete alatt működtek. Ezzel egyidőben földművelési tárca felügyelete alatt megszervezték a kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalokat. E rövid ideig fennálló szervezetek az állami vízügyi igazgatás egysége felbomlásának következtében jöttek létre, s 1953-ban, az Országos Vízügyi Hivatal megalakulásával meg is szűntek. február 28. Az 58.MT. sz. rendelet alapján megszüntették az egységes vízügyi szolgálatot és a teljes vízügyi feladatkört felosztották a különböző minisztériumok között. április 1. Megalapították a hazai vízépítkezésekben később kiemelkedő szerepet játszó Vízügyi Építő Vállalatot Berkó Géza igazgatása alatt. 1951. A Balaton feliszapolódásával kapcsolatos negatív tapasztalatok nyomán a Zala folyón az első hordalékvizsgálatokat a vízrajzi szolgálat munkatársai Bogárdi János irányításával kezdték meg, és folytatták egészen 1953 végéig. A hordalékvizsgálatokkal párhuzamosan kezdődtek meg a Zalán a vízhozammérések a folyó fenékpusztai szelvényében. A tiszalöki vízlépcső és erőmű
