Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A két világháború között
1947-1948 nak téve az eutrofizálódás veszélyének, pedig természetvédelmi és jóléti szerepük miatt fontos nemzetgazdasági tényezők. A vízgazdálkodási tervezésnél meghatározó tényezőként kell figyelembe venni, hogy Magyarország vízviszonyai ma már nem természetesek, hanem jelentős mértékben szabályozottak. A befejezetlen csatorna Mivel Trianon óta az Alföldről vízi úton Nyugat-Eu- rópába kijutni csak Jugoszlávián át lehetett, ezért az 1940-es évek végén megerősödött a Duna-Tisza- csatorna iránti közel két évszázados igény. Erre a nagy országépítő munkára akarta a köztársaság elnöke, Tildy Zoltán előkészíteni a társadalmat, amikor a Siócsatornázási munkák ünnepélyes megkezdése alkalmával, 1946. október 8-án kijelentette, hogy a Du- na-Tisza-csatorna terveit a lehető legrövidebb idő alatt el kell készíteni, hogy a kész tervek alapján - mihelyt az ország pénzügyi helyzete megengedi - az építés haladéktalanul megkezdhető legyen. A kiviteli terv előkészítésére Lampl Hugó, az Öntözésügyi Hivatal elnöke és Hallóssy Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium vízügyi műszaki szolgálatának vezetője kaptak megbízást. Víziúthálózatunk, fejlesztése szempontjából legmegfelelőbb vonal meghatározása c. írásukban megállapították, hogy sajnos nálunk hosszú ideig igen helytelenül a víziútban a vasút versenytársát látták, és ezért még a vasúti vonalak és a már meglévő víziutak közötti kapcsolatot sem teremtették, meg. A jövőre vonatkozó reményeiket így fejezték ki: A Duna-Tisza-csatoma a magyar közgazdasági élet sok évtizeden át várvavárt, nagy hiányt pótló víziútja lesz, a Tiszántúl öntözési munkálatai, a Kőrösök hajózhatóvá tétele, a Sajó és Sió csatornázási munkálatai által közgazdaságilag annyira feltárt területnek, ez lesz összekötő útja, melynek rohamos fejlődése- normális viszonyokatfeltételezve- várható és ezért megépítését már a nagyobb teljesítményű szelvénnyel kell elvégezni. A bővítési lehetőségekről azonban még így sem szabad megfeledkezni. Az Öntözésügyi Hivatal a kiviteli tervet előkészítette, s az a kormányzat 1947. augusztus 1-én megindult 3 éves gazdasági programjában szerepelt. A Duna-Tisza-csatorna Duna felőli 34 km-es szakaszát 1950. augusztus 1-ére, a még hátralévő 72 km-es szakasz megépítését pedig 1955. augusztus 1-ére tervezték, összesen 9 hajózsilippel. (1952. augusztus 1. után az építőanyagot Kecskemétig már hajón szállították volna.) Az építés munkaprogramját Jolánkai Gyula mérnök, a csatorna gazdasági jelentőségével kapcsolatos számításokat pedig Hock Károly állította össze. Az építési munka megkezdődött, leállításának okát és körülményeit még szakmai berkekben is homály fedte, valószínű azonban, hogy a háttérben gazdaságossági és politikai aggályok álltak. A Duna-Tisza-csatorna 20. századi tervváltozatai 1 947. Megszűnt a Balatoni Halászati Rt. A halászat joga ettől kezdve rövid ideig a Balaton halászszövetkezeté lett. 1949-ben állami vállalatként jött létre a Balatoni halászati Vállalat (későbbi nevén a Balatoni Halgazdaság). 1993-ban újra megalakult, immár másodjára a Balatoni Halászati Rt. 1 948. március 22. Tildy Zoltán köztársasági elnök ünnepélyes kapavágásával megkezdődött a Duna - Tisza-csatorna építésének első 22 km-es szakasza, de a munkát a baloldali politikai fordulat után felfüggesztették, majd 1950-ben végleg leállították. május 21. A kormány utasította az Országos Tervhivatalt az ötéves terv, továbbá a 10 éves villamosítási és öntözési terv elkészítésére. június 2. A vízügyi feladatok állami ellátásáról szóló 6060. sz. kormányrendelet gondoskodott a deklarált elv érvényesítéséről, a vizek köztulajdonba vételéről és az egységes vízügyi szolgálat megszervezéséről. A rendelet értelmében létrehozott főhatóság, a földművelésügyi miniszter felügyelete alatt álló az Országos Vízgazdálkodási Hivatal és a neki alárendelt vízügyi körzetek 1949. január 1-vel kezdték meg működésüket. július 27. A Gazdasági Főtanács kimondta, hogy a Margitszigetet a Székesfőváros tulajdonába kell adni. Ennek megfelelően a Szent Margitszigeti Gyógyfürdő Rt. 35 évi működés után megszűnt működni. július 29. A Gazdasági Főtanács (GF) határozatban javasolta a kormánynak, hogy az ivóvízellátással kapcsolatos - elsősorban műszaki és engedélyezési - ügyek kerüljenek az Országos Vízgazdálkodási Hivatal (OVH) felügyelete alá, s a népjóléti tárca kezében csak az ivóvízellátás közegészségügyi vonatkozásai maradjanak. A GF ugyancsak javasolta, hogy az OVH a népjóléti, a belügyi, az iparügyi, a pénzügyi tárcákkal, valamint a Tervhivatallal egyeztetve készítse el 1949- január 1-ig az ország ivóvíz-ellátási munkatervét.
