Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A két világháború között
1942-1943 1942. Az ár- és belvizek által elöntött terület 8700 km2 volt, melyből ugyan az év folyamán 8933 km2-t mentesítettek a víztől, de összességében 1216 km2-t nem tudtak már megművelni. A folyók jégviszonyainak pontos, gyors jelentése céljából a Vízrajzi Intézet külön jégjelentő szolgálatot szervezett a Dunán és a Tiszán, majd 1942-1943. telén a Dráván is. Az Országos Vízierőügyi Hivatal megbízott vezetőjévé - Benedek Pál halálát követően - Mosonyi Emil főmérnököt nevezték ki. Az ő irányításával folytak a kárpátaljai vízgyűjtőterületeken az Alföld öntözése érdekében elgondolt hegyvidéki tározók felmérési és tervezési munkái. 1 943. január 1 2. Megkezdődött a szovjet támadás a Don-kanyarnál álló 2. magyar hadsereg ellen. július A Magyar Szabványügyi Intézet kiadta az ivóvizek, szennyvizek és kazánvizek fizikai, kémiai, biológiai és bakteriológiai vizsgálatára és minősítésére vonatkozó szabványt. 1 943 nyara Az 1913-ban tervezett Sajó-csatornát új tervek szerint kívánták megépíteni. Az egykori tervekben szereplő tíszaszederkényi hajózsilip építésének gondolatával felhagytak és helyette Tisza- palkonyánál kezdték el az új duzzasztó kialakítását. A munkálatokat 1944 novemberében megszakították, majd 1945 októberében folytatták. A Sajó csatornázási munkákat 1948-ban végleg abbahagyták. 1943. Befejezték az 1938-ban megkezdett munkát, s ezzel üzembe helyezték a Hernád folyóra telepített két Kaplan-turbinával ellátott, 4400 kW teljesítményű, üzemvízcsatornás Kesznyéteni Vízerőművet, amely a tiszalöki erőmű megépüléséig hazánk legnagyobb teljesítményű vízerőműveként üzemelt. Budapesten, a magyar Dunán elsőként, a Lánchíd felett kb. 100 m-re, a jobbparton felállították a rajzoló vízmércét. Az 1945-ben megrongálódott műszert 1948-ban újra üzembe állították és az 1980-as évek elején a Vízügyi Múzeum felújíttatta a vízmérce öntöttvas házikóját. Az algyői belvíz főcsatornán keletkezett álló jég bontása a katonaság segítségével Még mindig a belvizek - 1942. Az igen csapadékos periódus utolsó esztendejében, 1942-ben a legsúlyosabb belvízi helyzet a Körös-Ti- sza-Maros szögében alakult ki. Országos méretekben - a szintén jelentős Duna-Tisza közi elöntésekkel együtt - több mint 8700 km2 került víz alá (itt kell megjegyezni, hogy ez a nagy érték már a bécsi döntések utáni megnagyobbodott országterületre vonatkozott!). Ekkor már a társulatok munkáját is erős kritika érte, s a kormányzattól a társulatok államosításának gondolata sem volt idegen. Az 1942-ben épített újabb 1600 km- nyi csatornával két év alatt másfélszeresére nőtt az addigi belvízlevezető csatornarendszer. A meg-megújuló vízkárok végül 1942 második felében szűntek meg a talajvizek országosan megindult apadásával párhuzamosan. Szakértők már akkor megállapították, hogy az árvizek jóval kisebb károkat okoztak, mint a belvizek. Javasolták, hogy a kormányzat az árvízi biztonság fenntartása (ill. fenntartatása) mellett nagyobb súlyt fektessen a belvizekkel szembeni védelmi rendszer kifejlesztésére. A háborús időszak azonban nem kedvezett a fejlesztéseknek, s a vízkárok ügye hamar lekerült a napirendről.
