Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A két világháború között
1930-1931 1930. Megjelent Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában című programja. Körmend városa az előző században a Rábára épített vízimalmot vízerőteleppé alakíttatta át, majd 1942-ben tovább bővítette. A Körmendi Vízerőmű összes teljesítménye 270 kW. Megkezdődtek a gönyűi Duna-szakasz kisvíz-szabályozási munkálatai, amelynek során az elszélesedett részeket párhuzamművel és sarkantyúkkal leszűkítették és kotrásokat is végeztek. 1931. február A Marcal bal parti töltésszakadása következtében a Marcal és a Rába közötti ártérből 17 km2 került rövidebb ideig víz alá. március 27. Az 1929:XVI. tv. végrehajtása érdekében az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság létrehozásáról intézkedett a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium 500. sz. rendelete. Az intézmény feladatául tűzték ki, hogy a gyógyfürdőkkel, üdülő- és gyógyhelyekkel, az ásvány- és gyógyforrásokkal kapcsolatos szakkérdésekben véleményt adjon, valamint javaslatokat tegyen le a minisztérium asztalára. május 9. Ez időtől fogva folytatnak rendszeres vízállásészleléseket a Velencei-tavon. A mércét Velence községnél, a Csontréti-patak torkolatánál helyezték el. június 27. * Ábrahám Kálmán (Budapest), gépészmérnök, 1970-1974 között a KPM főosztályvezetője, majd 1974-ben államtitkára. 1974 után építésügyi miniszter, majd az OKHT, ill. a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára. Sok közéleti funkciója mellett 1985-től a Balatoni Intéző Bizottság elnöki tisztét is betöltötte, (f Budapest, 1998. február 22.) június Sajó Elemér kezdeményezésére az FM kiadványainak sorában megjelent Az öntözésről című tanulmánykötet, amely a hazai és külföldi tapasztalatokat összegezve részletesen feltárta a Sajó-féle vízügyi politika öntözéssel kapcsolatos elképzeléseinek hazai alapjait és feltételeit. A balatonlellei fürdő közönsége az 1 920-as években A Balaton partja mellett fekvő gyógyhelyek és üdülőhelyek ügyeinek egységes irányítására a 2820. M.E. sz. rendelet 1931. május 29-én életre hívta a „M. kir. Balatoni Intéző Bizottság"-ot. A BIB elnökét és helyettesét a belügyminiszter előterjesztésére a kormányzó nevezte ki hat év időtartamra. A BIB vezetője első alkalommal Tormay Géza államtitkár, főtitkára pedig Tóth Lajos voltak. A BIB, amely tényleges működését a következő év áprilisában kezdte meg, lényegében a második világháború végeztével szűnt meg létezni azzal, hogy az új kormányzat nem nevezett ki senkit a hivatal élére. Hasonló célokkal, de új alapítással 1 958-ban alakult meg ismét a BIB Sajó Elemér és vízügyi politikája Az Őrszentmiklóson született Sajó Elemér nagybátyja Kvassay Jenő volt. Ez hivatali előmenetelére közvetlen hatást nem gyakorolt, a családi példakép azonban szemei előtt lebeghetett, amikor a vízmérnöki pályát választotta hivatásául. A budapesti műegyetem elvégzését követően a Délvidéken, a Ferenc-csatorna tiszai torkolatának áthelyezési munkálatainál, majd az Alsó-Béga csatornázásánál szerzett komoly vízépítési gyakorlatot. 1906-tól a Soroksári Duna-ág rendezésénél dolgozott, feladata a mai Kvassay-zsilip építésének előkészítése és a kivitelezés irányítása volt. Ezzel kapcsolatban úttörő szerepet vállalt a vízügyi szolgálat cement-kísérleti és anyagvizsgáló állomásának létesítésében (1911) és a Sajó Elemér, az állami vízügyi szolgálat két világháború közötti kiemelkedő képességű vezetője DobÓCZKY Imre rajza kísérletek lebonyolításában. Az itt szerzett tudományos tapasztalatokat foglalta össze fiatalabb pályatársával, Lampl Hugóval közösen írott könyvükben, A beton- ban (1914). A világháborút követően a - közlekedési szakemberek által már régóta szorgalmazott - csepeli szabadkikötő építési munkáinak igazgatói teendőivel bízták meg. A két világháború közötti korszak - amikor a jelentős tervezői, kivitelezői és kutatói gyakorlattal rendelkező Sajó Elemér a vízügyi szolgálat központjába, a Földmívelésügyi Minisztériumba került (1928) - sok tekintetben új feladatokat rótt az állami és társulati szolgálatra. Sajó Elemér a helyzet alapos feltárása után készítette el a vízgazdálkodási kerettervek „ősét”, amelynek az Emlékirat vizeink, fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában (1930) címet adta. Sajó azzal a meggyőződéssel fogott hozzá programjának megvalósításához, hogy minden hullámvöl
