Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A két világháború között
1921-1923 1921. A József Nádor Műegyetem Vízépítési Tanszékét a korábbi professzor, Kovács Sebestény Aladár elhunyta után Weissmahr József vette át. Megépült a nagykanizsai vezetékes vízmű. A folyamatos fejlesztés eredményeképpen 1935-ben 4 db mélyfúrású kútból nyert 425 000 m5 vízzel, a közel 20 km-es csőhálózatra kiépített 638 házi bekötés révén 21 600 főt látott el. 1922. A németországi Kiéiben megalapították a Nemzetközi Limnológiai Szövetséget (SIL), amely a tengerekkel közvetlen összeköttetésben nem lévő, kontinentális állóvizek, tavak életének (biológiai viszonyainak) kutatóit, ill. azok nemzeti szövetségeit fogja össze. 1923. február 10. A Fővárosi Vízművek káposztásmegyeri ikercsatornájának csőtörése következtében az áradásban lévő Duna vize behatolt a vízellátó rendszerbe és azt elszennyezte. A sérült és szennyezett rendszer kikapcsolásával a főváros víztermelésének 70%-a kiesett, ami a normális vízellátást hetekre - lényegében a dunai árvíz levonulásáig - megbénította. A kérdéses időben a vízszolgáltatást napi 5 órára kellett korlátozni. március 20. * Szoinoky Elemér (Kolozsvár) vízmérnök, a MÉLYÉPTERV vezető munkatársaként a hazai szennyvíztisztítás és az azzal kapcsolatos műszaki létesítmények tervezésében jelentős szerepet játszott. Kidolgozta az ország víziközművi kapacitásának beruházásmentes növelési módszerét. (J Hatvan, 1979- október 10.) május 30. f Miklós Ödön (Passau), mérnök-politikus, a Nemzetközi Du- nabizottság magyar tagja és első elnöke. (* Finke, 1856. december 14.) december 1 3. Az országgyűlés által meghozott XLI. törvénycikk intézkedett a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek lecsapolásáról. A törvény értelmében minden olyan területet, amelyet időszakosan vagy állandóan víz borított, és amelyet lecsapolás után mezőgazdasági hasznosításra alkalmasnak minősítettek, a területileg illetékes ármentesítő társulatok kötelesek voltak lecsapolni. A Magyar Hidrológiai Társaság jogelődje a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztálya 1921-ben elhatározta, hogy szakfolyóiratát, a Hidrológiai Köz/öny-t önálló tudományos lapként adja ki. Különböző nehézségek miatt az első évfolyam csak 1 928-ban jelent meg úgy, hogy az 1 921-26 éveket magukba foglaló l-VI. kötetek egyszerre láttak napvilágot. A folyóirat első szerkesztője ZELLER Tibor volt. Egy nemzetközi fórum A Monarchia idején kiépített magyar árvízvédelmi és belvíz-levezetési rendszer összeomlásának veszélyeit a győző hatalmak és az ún. „utódállamok” szakértői is felismerték, s ennek köszönhetően elfogadtak egy magyar javaslatot, amely a békeszerződésbe is belekerült. Ennek alapján hívták életre az állandó „Dunai Vízügyi Műszaki Bizottság”-ot (francia elnevezésének kezdőbetűivel a CRED-et), amely a több ország területéhez tartozó Duna-völgy vízügyeinek egységes kezelését szolgálta. A CRED kezdetben mint új intézmény kevésbé volt hatékony, hiányoztak az eszközei, hogy határozatait az érdekelt államokkal végrehajtassa, azonban később a helyzet megváltozott. Nem véletlenül írta 1929-ben a magyar földmívelésügyi miniszter az alábbiakat: A CRED és albizottságai működésének nemcsak erkölcsi, hanem gyakorlati értéke is van, és a CRED a magyar Alföld javára hasznos munkát végez. A Tisza-Dunavölgyi Társulat megalakulása és szerepe A Duna völgyében a századfordulóra felszaporodott ármentesítő és belvízrendező társulatok csak 1909-ben alakították meg érdekképviseleti szervezetüket a Dunavölgyi Vízitársulatok Szövetségét. Az első világháborút Magyarország számára lezáró trianoni békeszerződés gyökerében változtatta meg az ország vízrajzi helyzetét, s ezzel együtt a társulati struktúrát. A korábbi 79 vízszabályozási társulatból 31, a 128 vízhasználati társulatból pedig csak 48 maradt az ország újonnan megállapított határai között. Számos társulat működési területét a határok kettévágták, s így - főleg az Alföld vidéke - nagymértékben kiszolgáltatottá vált az utódállamok vízügyeket komolyan vevő, vagy éppen elhanyagoló magatartásának. A vízitársulatok fejlődését, a kibontakozás lehetőségét az 1923. december 13-án meghozott XL. te. segítette, amely az ármentesített területek termő- képességének fenntartására és továbbfejlesztésére a Tisza- és a Dunavölgyi érdekeltségeket 1924. ápr. 7-én a közös Tisza-Dunavölgyi Társulatba tömörítette. A törvény kötelezte az ármentesítő társulatokat, hogy az érdekeltségi területükön található belvizeket is levezessék, sőt: a miniszter feladatukká tehette az árterükön kívül eső olyan magasabb fekvésű területek belvizének levezetését is, amelyekről a vizek gazdaságosan csak a társulati ártéren keresztül voltak eltávolíthatók. A víztársulati mozgalom a két világháború közötti időben az árvíz- és belvízvédekezés első számú pillére volt. A töltések és gátak tökéletesítésében, valamint a vízlevezető csatornarendszerek fejlesztésében és fenntartásában meghatározó szerepük volt.
