Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A két világháború között
táplálták többet a Kis-Balatont, s ezzel lehetőség nyílt a haszontalannak tekintett mocsaras, ingoványos terület lecsapolására. Itt is megfigyelhető az a 19. században általánossá váló folyamat, hogy a szaporodó népesség társadalmi igénye nem a mocsárterület ősnövényzetének és az ehhez kötődő életformáknak megtartására, hanem minél nagyobb földterület nyerésére és intenzív megművelésére irányult. A lecsapolást elsősorban azzal indokolták, hogy az így nyert területen egyfelől rétgazdálkodást lehet folytatni, másfelől mód nyílik a tőzeg kitermelésére is. Ennek megfelelően egy helyi tőzegkitermelő érdekeltség jelentős anyagi támogatásával 1922-től hozzáfogtak a lecsapolás megvalósításához. Az elvégzett munka akkoriban jelentős gazdasági eredménnyel járt. A Kis- Balaton víztükre alól kikerülő iszaptalajokat jól jövedelmező nádtermelésbe fogták, s ugyanakkor megindult a jó fűtőértékű kis-balatoni tőzeg kitermelése is. Lóczy Lajos felvétele a Kis-Balaton nádvilágában húzott Cölömpös-árokról A gondok csak jóval később jelentkeztek. A Zala folyó lebegő hordaléka immár a kis-balatoni szűrés nélkül a keszthelyi öböl eliszapolódásának folyamatát indította el, s az 1960-as években a tóban végbemenő eutrofizálódási jelenség így egyre nagyobb gondot okozott a Balaton gazdáinak, sajnálatos módon a Kis- Balaton vízminőség-védő funkcióját éppen akkor szüntették meg, amikor a civilizáció előretörése (urbanizáció, idegenforgalom, iparosodás, a mezőgazdaság fokozott kemizálása) miatt a Balatonba jutó vizek minősége megállíthatatlanul romlott. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer ... és újjáélesztése Az 1970-es évek elején kezdeményezések történtek a Kis-Balaton újjáélesztésére, s a kormány 1976-ban, a Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Programban előírta a feladatot úgy, hogy az a megváltozott környezeti viszonyoknak megfelelő vízminőségvédelmi követelményeknek is megfeleljen. Széleskörű szakmai-társadalmi vita után az egykori Kis Balaton területén két tározó tó létesítésének tervét fogadták el. A kisebbiknek, az ún. Hídvégi-tónak az építése 1981-ben kezdődött el és ezt a 18 km2 felületű tavat 1985-re már fel is töltötték 21 millió m3 vízzel. A nagyobbnak, az ún. Fenéki-tónak a létesítéséhez 1984-ben kezdtek hozzá és 1987-ben már el kellett volna árasztani, de anyagi nehézségek miatt még 1999-re sem készült el teljesen. Ezt a végleges formájában 51 km2 felületű és 83 millió m3 vizet befogadó tavat 1992-ben részlegesen feltöltötték, illetve elárasztották. A feltöltések, illetve az elárasztások óta eltelt időszak tapasztalatai és mérési eredményei szerint a két tó jórészt megfelelt a velük kapcsolatos elvárásoknak. Noha a 19- század elején létezett tavi és mocsári élővilág újratermelődéséhez még jó néhány évtized szükséges, a Kis-Balaton újjáélesztése a 20. század végére megtörtént. 1920-1921 1 920. december A Szovjet-Oroszországban jóváhagyták a OOELRO tervet. a későbbi Szovjetunió villamosításának első tervét, amely magában foglalta a vízerőművek építésének programját is. 1920. A Szövetséges hatalmak hajózási bizottsága megszervezte a nemzetközi vízjelző szolgálatot, amely a Napi Vízjárási Térkép mintájára a francia nyelven hasonló térképet adatott ki a magyar vízrajzi szolgálattal. 1921. június 7. * Bözsöny Dénes (Pécs) mérnök, hivatásos műszaki honvédtiszt, az OVH főmérnökeként a vízkészlet-gazdálkodási kérdések szakértője. 1951-1964 között a Magyar Hidrológiai Társaság főtitkára, majd alelnöke. (f Budapest, 1987. március 7.) július 28. A dunai hajózás érdekeinek képviseletére megalakították a Nemzetközi Dunabizottságot (CID). A szervezet első elnöke a magyar Miklós Ödön mérnök, ny. államtitkár volt. augusztus 1 2. A kormány döntött a közvetlen felügyelete alá tartozó budapesti Kereskedelmi és Ipari Kikötő Kormánybiztosság felállításáról, és a kikötő építés, valamint a soroksári Duna-ág rendezési munkáinak vezetésével Zielinszki Szilárd kormánybiztost bízták meg. augusztus 30. * Karászi Kálmán (Nyíradony) társulati mérnök, majd a szolnoki VÍZIG egyik műszaki vezetője, 1961-1983 között székesfehérvári vízügyi igazgató. A Velencei-tó, valamint a Sió rendezésének irányítója, a regionális vízellátó és szennyvízelvezető rendszerek megvalósulásával összefüggő balatoni vízminőségvédelmi program egyik vezetője, (f Székesfehérvár, 2001. június 15.) 1921. ősze A Zalavízlecsapoló Társulat - Kroller Miksa zalavári apát elnökletével - átalakult Kisbalaton Vízrendező Társulattá, s célját a Zala medrének rendezése mellett a Kis-Balaton öblözetében kiépítendő belvízlevezető csatornahálózat létesítésében jelölte meg. A Zala medrének ásását már a következő esztendőben meg is kezdte a társulat.
