Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
Ember és természet (Glatz Ferenc)
Vitruvius Pollio fürdője a hideg-, langyos- és meleg medencével, valamint az izzasztó kamrával A kép a római építész művének egy 1 7. századi kiadásából származik Fürdőkultúra római módra A római életforma fontos része volt a fürdés, amely tisztálkodást, testi-lelki felfrissülést és a mozgalmas társasági életet jelentette a birodalom polgárai számára. A rómaiak többsége a belépődíjas közfürdőket (bálnáé, thermae) látogatta. Itt külön épületrészben füröd- tek a nők és a férfiak, vagy ha erre nem volt lehetőség, akkor a nők délelőtt, a férfiak délután használták az intézményt. A thermae épületében medencék, valamint kádakkal ellátott kisebb helyiségek álltak, ahol padlófűtést használtak a levegő és a víz melegítésére. A padlókat mozaikok fedték, a falakat freskókkal díszítették. A fürdőépületekhez gyakran tartoztak tornacsarnokok, kifőzdék és kiskocsmák, amelyek valóságos szórakoztató központokká tették a közfürdőket. Vizek és isteneik Pannóniában A víz gyógyító, életet megújító erejének nagy kultusza volt a rómaiak által meghódított kelták között. A vizeket az istenek ajándékának, lakhelyének vagy az isteni erő forrásának tekintették. A források, élővizek tisztaságára nagyon vigyáztak, partjaiknál mutattak be áldozatokat és gyakran építettek melléjük szentélyeket. Ilyen kelta forrásszentély került elő a Velencei-tó melletti Pákozdon is. A római hódítás után a kelták, rómaiak és a birodalom távoli vidékeiről idetelepülő lakosok kultúrája és isteneik gyakran összekeveredtek. A kelták a görög-római napistent, Apollót, aki a gyógyítás egyik istene is volt, a források és gyógyvizek oltalmazójaként tisztelték. Társa Sirona istennő volt. Alakjukat megtaláljuk az Aquincumban, a Római fürdő forrásai fölé emelt római-kori feliratos oltárokon. Források, gyógyfürdők kedvelt gyógyító istenpárosa volt a görög eredetű, de rómaivá vált Aesculapius és Hygeia is. (Hygeia nevéből származik a „higiénia” szavunk!) A gyógyító istenektől a kúrák sikerét, a fájdalmak csökkentését várták. A vizek római istene Neptunus volt, akit gyakran alacsonyabb rangú istennők, a nimfák kísértek. Neptunus szobrain, domborművein - mint a hajózás és halászat védelmezője - szigonyt és halászhálót tart a kezében. Az ő segítségét kéri egy a Balaton-felvidé- ken talált, csónakos halászokat ábrázoló római oltárkő. A folyókat is istenek alakjában tisztelték neveik: Danubius, Dravus, Savus mutatják, hogy a Duna, a Dráva és a Száva nevei kelta-római eredetűek. A Duna, Tisza, Dráva és Száva folyók allegorikus ábrázolása A. F. Kollár egyik 1 762-ben, Bécsben kiadott kötetének címlapján A fürdőzők először meleg légfürdőt és melegvizes fürdőt vettek, majd hidegvízben lemosdottak. A fürdés másik módja szerint a hideg-, a langyos- és forró vizes (frigidarium, tepidarium, caldarium,) helyiségekben fürödtek, majd a szolgák gyógybalzsamokkal kenték be a vendégeket, és masszázzsal frissítették őket. Pannóniában a katonaság honosította meg a fürdőkultúrát, és először a katonai fürdők jelentek meg e tájon. Aquincumban a katona város és a polgárváros (az előbbi a nagyjából a mai Flórián tér környékét, az utóbbi az Aquincum Múzeum romterületét jelentette) is bővelkedett közfürdőkben. A legimpozánsabb a katonaváros Nagy Fürdője (Thermae Maiores), és a polgárváros közepén álló Fortuna Augusta nagy gömbkupolás épülete volt. A magánfürdők a jómódú városi házak, paloták és vidéki birtokközpontok (villák) épületeit gazdagították. Aquincum legnagyobb és legszebb magánfürdője a mai Hajógyári szigeten egykor állt helytartói palotához tartozott. A gazdag római birtokosok külön fürdőépületeket emeltettek (Nemesvámos-Balácapuszta), míg a szerényebb vagyonúak villaépületeikben (Balatongyörök, Örvényes, Balatonfüred) alakítottak ki fürdőhelyiségeket. Aquincumban a fürdők többségét a 2. század folyamán építették. Pannónia központja az ókori mérce szerint igazi fürdőváros volt.
