Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A dualista korszak vízügyeinek fejlődése
berendezkedett gazdaságok válságából kivezető útnak látszott a sok élőmunkát és munkaerőt igénylő öntözéses gazdálkodás minél szélesebb elterjesztése. Az alföldi mozgalmak leszerelésére a politikusok egy része az öntözőcsatornák építésével együtt járó intenzív gazdálkodást tekintette az egyik gyógymódnak. A kérdés körül kialakult vitában Kvassay Jenő - a kultúrmérnöki hivatalok tapasztalait figyelembe véve - inkább óvott az e téren megnyilvánuló túlzott optimizmustól. Nézete szerint, amíg a birtokos 1000 holdon megél, addig nincs szüksége az (akkor rentábilis méretűnek tekintett) 50-60 holdas öntözőgazdaság berendezésére. Ráadásul az öntözőgazdaság nem működik magától, azzal bíbelődni kell, amihez a magyar gazda nincsen szokva. Azt a nézetet vallotta tehát, hogy nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, hanem csak lassan és fokozatosan lehet az öntözéseket megvalósítani, különben az egész ügyet hosszú időkre ellehetetlenítik. Pech József, a magyar vízrajzi szolgálat megszervezője és első főnöke CSÁKI MarONYÁK István festménye Megalakul a Vízrajzi Osztály 1886. május 1-jén Péch József vezetésével megkezdte működését a folyószabályozások és ármenetesítések ügyéért is felelős Közmunka- és Közlekedési Minisztérium szervezetén belül a Vízrajzi Osztály, a későbbi FM Vízrajzi Intézet, ill. a mai VITUKI elődje. Ezzel Európában az elsők között jött létre a vizek megfigyelésére, a mérési adatok kutatására és feldolgozására egy központi szerv. 1886-1887 1886. Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával Ásványvíz-ve- gyelemző Intézet kezdte meg működését Budapesten, Lengyel Béla (1844-1913) vegyészmérnök, akadémikus vezetésével. A cél az ország ásványvizeiben rejlő óriási természeti tőke jobb kihasználása volt. Az Intézet főbb feladatai voltak: a vízelemzések elvégzése, a források állapotának és üzemének felügyelete, s javaslatok tétele a fürdőhelyek fejlesztésére, gyógyvizeink jobb hasznosítására. Az Intézet sajnos csak négy éven át működött, mely idő alatt 27 hazai ásványvíz elemzését végezték el. Péch József: Gáfvédelem Részlet Péch József 1892-ben megjelent könyvének előszavából: .. Már 1884 óta gyűjtögetem e czélből az adatokat, még pedig mivel adat-gyűjteményemet lehető teljessé kívántam tenni, esnem elégedtem meg azzal, a mit az 1855-iki árvíz óta magam személyesen tapasztaltam a gátvédelem körül, azzal a kérésselfordultam egyenesen a tiszai folyam-mérnöki hivatalokhoz, valamint a tiszavölgyi központi bizottság útján a társulati mérnökökhöz is, hogy mindazokat az eljárásokat és védelmi módokat, a melyek a felügyeletökre bízott gátaknál czélszeriíeknek bizonyultak, velem közölni szíveskedjenek,. Töltésoldal védelme hullámverés ellen A Zalavíz Lecsapoló Társulat szabályozta a Zala folyását és Bala- tonhídvég és Fenékpuszta között gátak közé szorította. A Zala ettől kezdve ömlik Fenékpusztánál a Balatonba. Sebastian Kneipp (1821-1897) rk. pap kiadta a Meine Wasserkur [Vízgyógyászatom j c. munkáját, amelyet rövid időn beiül számos országban kiadtak, s gyógyászati módszereit széles körben alkalmazták. A gyógymód népszerűségének csúcsán Wörishofenben egyidejűleg 4000 beteget ápoltak. 1 887. január 23. * Kállay Miklós (Nagyhalász) földbirtokos, a két világháború közötti időszak egyik vezető agrárpolitikusa, 1937-1942. között az Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke, később Magyarország miniszterelnöke, (f New York, 1967. január 14.) március 5. _________________________________ * Fodor Ferenc (Tenke, Bihar vm.), geográfus, a térképészettörténet kutatója, egyetemi tanár. Hazai és ausztriai levéltári kutatásai alapján a 18. és 19- század térképészeti és vízmérnöki munkáiról készült írásai a magyar kartográfia-történeti kutatás legfontosabb forrásanyagai, (f Budapest, 1962. május 23.) április 21. Lovas Sándor, a pozsonyi kultúrmérnöki hivatal főmérnöke elkészítette a Galánta-vidéki vizek rendezési tervét. június 1. _____ A Körös-Tisza-Marosi Ármentesítő Társulat Hódtó-kistiszai zsilipjének beszakadása következtében az áradás 70 méter hosszban elsodorta a védőgátat, és mintegy 170 km2 területet öntött el. Az esemény hatására tértek át később a vízépítési gyakorlatban a csőzsilipek alkalmazására.
