Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A 17-18. század vízi feladatai
A dunavizesek nem nagyon gazdagodtak meg. A- hogy a kor embere tartotta róluk, szívesebben ittak azok pálinkát, mint vizet. Napjaik azonban nemcsak ezért voltak megszámlálva. Az évszázados szakmát a városi vízvezeték nyelte el. Dunavíz-árus a pesti utcán a 1 9. század végén Akik a Duna jegéből éltek A „jeges” a találékony soroksári svábok foglalkozásaként lett ismert. Többnyire karácsony után fogadta fel a gazda a jégtörő embereket, akik baltával feltörték a Duna 10-20 centiméteres jegét, majd jégcsáklyával a partra húzták. Itt kocsikra pakolták, majd elszállították a néhány száz méterre lévő náddal fedett jégvermekhez. A jeges paraszt kétnaponta, nyáridőben naponta indult be a városba eladni a jeget. Vevőik között megkülönböztetett helyet kaptak a mészárosok és a fogadósok, de a polgárcsaládok is állandó kuncsaftnak számítottak. ^(1998) nyomán) Őrhózak a gátak mentén A társulatok által a folyók menti árterületek védelmére emelt töltések mindenkori állapota alapvetően meghatározta az árvédekezés sikerét. Rendszeres megfigyelésük és gondozásuk kezdettől fogva a gátőrök dolga volt. Amikor a gátőri intézményt létrehozták, kettős feladat lebegett a jogszabályalkotók előtt. Egyrészt a gát állapotát folytonosan figyelni kellett, mert ha pl. vízparti állatok fészkelték bele magukat, akkor a járatok árvíz idején utat jelenthettek a víz számára, csurgások, átázások, esetleg buzgárok is felléphettek. A védekezés szempontjából döntő jelentősége volt, mikor veszik észre a jelenséget. Persze „békeidőben" más rongálások is előfordulhattak: tilos volt pl. a gátakon marhát legeltetni, a gátakba bármit magáncélból beépíteni, egyáltalán bármilyen anyagot a töltésekre rakni, vagy ültetni, rongálni a vízmércét, a hullámverés elleni füzeseket, stb. Volt azonban árvíz esetén egy egészen másfajta veszély, nevezetesen az, ha az áradó folyó gyengébb töltéssel rendelkező túlpartjáról titokban elrontották az itteni töltést, hogy inkább itt pusztítson az ár, mint túloldalt. Mindez meggyorsította, hogy már 1856-ban rendelet lásson napvilágot a gátakkal kapcsolatos teendőkről. A gátőr feladata volt rendben tartani a gátak védelméhez szükséges anyagokat és eszközöket, az ő dolga volt a töltésoldalak rendszeres kaszálása, mindezek mellett vezetnie kellett a szolgálati naplót, amihez naponta végig kellett járnia az őrizetére bízott gátszakasz teljes hosszát, s megadott időközönként le kellett olvasnia vízmércét. A társulati mérnökök gátőrnek olyan írni-olvasni tudó, műszaki érzékkel is rendelkező embereket kerestek, akiknek személyes érintettségét az is fokozta, hogy családjukkal együtt a gát mentett oldalán épült gátőrházban éltek. A gátőr a környező falvak társadalmában tekintélyes embernek számított, a vizekkel kapcsolatos műszaki kérdésekben az egyszerű parasztemberek között ő volt a közvetlen hírforrás. Örház. A Bodrogközi Tisza-szabályozó Társulat gátőrháza az 1 890-es években 1868-1869 1868. Louis Farg ve francia mérnök közzétette a francia folyók tanulmányozása alapján megállapított elveit az egészséges és elfajult folyószakaszokról, s azok természetéről. Ezen alapelveket figyelembe véve dolgozta ki a század utolsó harmadában Henri Giraroon, a Rhone-szabályozás főmérnöke a folyók rendezésének módszereit. Szentes városában, a Széchenyi-ligetben megépült a városi Gőz- és Kádfürdő, amelyet közegészségügyi okokból egészen 1944-ig használták, majd a fürdő teljes elavultsága miatt bezárták. Újból felállították az 1848-ban megszűnt Drávaszabályozási Királyi Biztosságot, amelynek feladatául a drávai hajózás lehetőségének megteremtését szabták. 1 869. április 1 5. * Sárközy Imre (Nagybajom) mérnök. Kultúrmérnöki hivataloknál, majd társulatoknál működött mint igazgató ill. igazgató főmérnök. Jelentős munkát végzett a Kapos, Sió és Sárvíz szabályozási munkákkal kapcsolatban. Technikatörténeti kutatásokkal is foglalkozott, (f Budapest, 1927. július 27.) június 1 8. Megalakult a m. kir. Állami Földtani Intézet (mai rövid nevén a MÁF1), amely hazánk földtani viszonyainak feltárása mellett azóta is behatóan foglalkozik a felszín alatti vizek valamennyi kérdéskörével. október 14. * Anberkó Aurél (Terep) meteorológus, egyetemi tanár. A Meteorológiai Intézetnél 30 éven át működött, mint az ombrometriai (csapadékmérési) osztály vezetője. Bogdánfy Ödönnel együtt tervezte a magyar súly-ombrográfot, mely a párizsi világkiállításon díjat nyert, (f Budapest, 1940. június 2.) november 17. Tíz éven át tartó építkezés után felavatták a Földközitengert és a Vörös-tengert összekötőSzuezi-csatomát. 1869. A Tisza árvize a felső-tiszai társulatok töltéseit sok helyen meghágta, csakúgy, mint a bácsi társulat árvédelmi gátjait. Az áradás 27 község területét érintette és elöntött 227 km2-t.
