Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
,, Compendium hydrotechnicum" (A vízépítéstan foglalata) c. könyve első fejezetét szentelte a hidrometriának (1797). 16 A könyv a gömbúszón és a Pitot-csövön kívül ismerteti a hidrometriai ingát (kvadráns) és egy bizonyos E. MANFREDI sebességmérő műszerét. A Pitotcsőnél megemlíti, hogy a vele való folyami mérés, elsősorban a dinamikus csőben lezajló gyors vízszintingadozások miatt megbízhatatlan, s KASTNER udvari tanácsos kísérleteire hivatkozva nem is javasolja használatát. Majd foglalkozik a függély-középsebesség meghatározásának kérdésével*, és leírja, hogy kell egy folyó vízhozamát a keresztszelvény egyes függélyeiben mért középsebességek és a hozzájuk tartozó területelemek szorzatának összegezésével meghatározni. Mikor RAUSCH nyugalomba vonulásával (1800) megürült a tanszék, és a pályázóknak az akkori szokás szerint vizsgát kellett tenniük, vízépítéstanból az írásbeli első kérdése a következő volt 17 : ,,Adott keresztmetszetű csatornában meghatározandó a lefolyó víz mennyisége. Milyen hidrometriai módszer alkalmazása volna szükséges, általában mely módszerek szokásosak a gyakorlatban, s ha ezek nem megfelelőek, milyen alkalmasabb módszer kidolgozását igazolhatja a jelölt matematikailag?". A kérdésfeltevés kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a tanárok figyelemmel kísérték a tudomány külföldi haladását, és a pályázóktól megkívánták az alapos szakirodalmi tájékozottságot. Amíg HORVÁTH és RAUSCH csak elméletileg tárgyalta a hidrometriai, HADALY, könyve 1783. évi első kiadásának** tanúsága szerint a gyakorlatban is végzett sebességmérést. Művének ,,A folyó sebességéről" szóló 29 oldal terjedelmű IV. fejezetében a Pitot-cső szerkezeti megoldásáról és használatáról leírtak azért is érdekesek, mert saját gyakorlati tapasztalatai alapján elemzi a műszerrel kapcsolatos mérési nehézségeket, s az azok kiküszöbölésére tett kísérletét. Beszámol „a Duna kompjánál a minap lefutó áradás tetőzésekor végzett" mérésről, s az eredményt is megemlíti egy példa kedvéért, sőt feltételezi a függélyesben a parabolikus sebességeloszlást, mert a középsebességet a (nyilván a felszín közelében) mért maximális érték 2/3-ára veszi. (Eredménye méterrendszerre átszámítva 0,712 m/s.) Már a 18. sz. végén megkezdődtek az előkészületek a folyami szintezési és vízrajzi munkálatokra. A hangsúly kezdetben a folyók meghatározott szakaszainak pontos térképészeti felvételén volt. Vízsebességméréseket többnyire úszók*** segítségével kizárólag kiegészítő adatok gyűjtése érdekében végeztek, nem törekedve a vízhozamok minél pontosabb meghatározására. Jellemző az egyik 1818-ban kiadott Duna-felvételi utasítás 19 rendelkezése: ,,Egy folyó víz* A szelvény középsebességét (i/^) DUBUAT alapján a felszíni sebesség (i/ 0 ) ismeretében a következőképpen fejezi ki: r~ 2 ahol a {\Jv 0 — 1) 2 összefüggés a fenéksebességet jelenti. A képlet használatához megjegyzi, hogy az csak a felszíni sebesség hüvelykben kifejezett értékeinél alkalmazható. ** A könyv első kiadása még Győrben jelent meg, majd az Institutum tankönyveként Pozsonyban és Pesten 1821-ig további hat kiadást ért meg. * * * Érdekes adatra hívja fel a figyelmet NEMES Gerzson, BEDEKOVICH Lőrinc geometra mérnöki műszereiről írott cikkében (1985) , amelyben közli a Jász-Kún Kerületek kasszájából vásárolt geometriai műszerek 1792-es listáját. Ezek között szerepel a bádogból készült gömbúszó is. Ugyanakkor gyakori volt az az eset, hogy a vízszínesés, a nedvesített szelvénykerület és szelvényterület összefüggései (Chèzy-képlet) által határozták meg a keresztszelvényen átömlő vízhozamot, s ebből következtettek vissza a folyó középsebességére. Igy járt el például BOGOVICH Károly Zemplén vármegye mérnöke 1817-ben a Labore vízrajzi felmérésekor. 21
