Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

2. ábra. A 17. és 18. század vízsebességmérő eszközei MARSIGLl-t — csakúgy, mint a kor természetbúvárainak legtöbbjét — vizsgálódásaiban nem annyira a gyakorlati haszon reménye, inkább a természettudományos kíváncsiság vezette. Alátámasztani látszik ezt az a tény is, hogy a mérések során kapott eredményeket nem is számolta át út/idő mértékegységre, hanem azokat csak egymáshoz viszonyítva értékelte. Méréseit — CASTELLI és GUGLIELMIIMI nyomán — ő is kvadránssal (3. ábra) végezte a Duna péterváradi, az ottani hajóhíd közelében felvett szelvényében (4. ábra), valamint a Tiszán Zsablya és Törökbecse magasságában. A kvadránst a csónak végére erősítették fel, s a zsinórra ólomgolyót kötöttek. A méréseket a kijelölt függélyekben a felszínen, a függély hozzávetőleges középmélységében és a mederfenékhez közel végezték el. MARSIGLI úgy tapasztalta, hogy a folyósebességek a fenékhez közeledve egyre erősödnek, ugyanakkor a partok irányában a sebesség mindinkább csökken. A mérések pontosságát már eleve meghatározta a kvadráns használata. Nem csoda, hogy GUGLIELMINI-hez hasonlóan MARSIGLI is a mederfenéken vélte a legnagyobb sebességet. A kvadráns zsinórja ugyanis