Erdő és víz (Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron, 1980)
10. Dr. Dobos Tibor: Az erdők szerepe az árvizek kialakulásában és az erózió leküzdésében
Az erdőnek az árvizek kialakulásában nemcsak a víz talajban való visszatartásában van jelentősége, hanem jelentős mennyiségben acsapadék egy részét elpáro logtatja. Ezzel jelentős mértékben javítja a vízgyűjtő területek vízmérlegét. Az elpárolgás három komponensből tevődik össze: transzspiráció, evaporáció a talajról, és intercepciós elpárolgás. Az egyes fafajok vízfogyasztására Polster (1950) végzett vizsgálatokat és a lucfenyőt 100 %-nak véve a Nyi B Vf Df Ef 109 88 109 111 56 %. Ez a vízmennyiség az árvízveszélyes területeken nemcsak az élőanyag, a biomassza képzéséhez járul hozzá, hanem csökkenti a vízelfolyást, a lefolyási tényezőt. A különböző növényfajok evapotranszspirációjának sorrendjét Baumgartner (1965) alapján a következők szerint állapíthatjuk meg. (Az adatok %-os értékeket mutatnak a lehullott csapadékhoz viszonyítva.) átlag vegetációmentes talaj 50 szántóföld, gabona 55 szántóföld, kapások 60 lombos erdők 65 fenyőerdő 80 nyílt vizek 85 nedves rétek 90 Ezen adatokból világosan kitűnik, hogy a nyűt vizek és a nedves rétek után az erdő a legnagyobb páraadó. Ennek ismerete a vízgyűjtő területeken képződő árvizek kialakulásában is jelentős. Következésképp az árvízveszélyes vízgyűjtő területeken az erdő jelenléte elengedhetetlen ebből a szempontból. Hibbert (1966) kimutatta, hogy a tarvágásos beavatkozásnak a lejtős területen az árvizek kialakulásában primér szerepe van. A táj vegetációjának drasztikus megváltoztatásával a felületi elfolyás csapadékmennyisége növekszik, nő a lefolyás gyorsasága (egységnyi idő alatt növekszik a lefolyást adó csapadék mennyisége), csökken a beszivárgási (talajbajutás) csapadék hányada. A tarvágás negatív hatása hosszú ideig jelentkezik, az újbóli felújítás esetén is. Ez egyrészt a fafaj korából adódó különböző mennyiségű párologtatásból, másrészt szintén a korból adódó vízvisszataytási különbözőségből adódik. Hibbert (1966) és Moltschanov (1966) adataiból tudjuk, hogy pl. tarvágás után a lejtős területen való lefolyás az 1 évben 375 mm volt, a tarvágás utáni 10. évben 185 mm. Ezek a számok egy fontos jelenségre engednek következtetni, arra, hogy a felújítás utáni 10. évben még mindig cca 50 %-os 90