Erdő és víz (Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron, 1980)

10. Dr. Dobos Tibor: Az erdők szerepe az árvizek kialakulásában és az erózió leküzdésében

Már az eddigiekből is kitűnhetett, hogy az árvizek keletkezése nemcsak az érintett ország területeire vonatkoznak, hisz a vízgyűjtő területek legtöbb esetben országhatárokon kívül esnek, amelyek befolyásolják a vízbefogadók vízszállítási kapacitását. A korszerű intenzív vízgazdálkodásnak a vízválasztókon kell kezdődnie és a vízgyűjtők egész területének vízháztartására kell felépülnie. Ebből adódik, hogy a területgazdálkodás révén, a tájrendezés eszközeivel olyan optimális növénytakarót kell biztosítani, amely kihasználja a talaj potenciális teljesítőképességét és ezzel optimális mikroklíma kialakítását. Ezzel elérhető az eredeti vízpotenciál megváltoztatása, növelhető a terület vízfelfogó képessége. Ez nemcsak a termelésre hat ki pozitív értelmezésben, hanem lehetővé teszi a megalapozott vízgazdálkodást.

Az a tény, hogy a növénytakaró — ezek között is elsősorban a fás növényzet — megváltoztatja az evapotranszspirációs vízmennyiséget arra hívja fel a figyelmet, hogy az árvizek elleni védelmet fás kultúrával oldhatjuk meg elsősorban. Gondoljunk csak az egyes állományok pl. a fenyők és a tölgyesek párologtatásának különbségére, az egyedi tulajdonságaik^ ökológiai eltérésükre, a tűrőképességeik jellemzőire, vagy arra, hogy az intercepció mértéke hz évi csapadék 1-60 % között mozoghat a vízgyűjtő területek és az állományok összetétele függvényében. Ezek a — teljesség igénye nélkül felsorolt tényezők is rávilágítanak és egyben figyelmeztetnek is arra, hogy a funkcionális optimumok eléréséhez nem elegendő az erdővel általában foglalkozni. A céloknak és adottságoknak legjobban megfelelő erdőtípusokat, állományszerkezeteket kell meghatároznunk, illetve kialakítanunk. Következésképp olyan többcélú funkcióval, rendeltetéssel kell erdőt létesíteni az árvízveszélyes vízgyűjtő területeken, ahol a vízgazdálkodás szempon- jai súlyozottabbak.

Ehhez kell igazítani az erdőgazdálkodási tevékenységeinket, mindenekelőtt az üzemterveinket. Az erdőrendezési tevékenységünk során az eddiginél jobban kell alkalmaznunk a többcélú hasznosítású erdők üzemtervezésének decentralizált módszereit.

Szovjet vizsgálatokból tudjuk pl, hogy megfelelő erdőtípus és megfelelő állományszerkezetű erdő kialakításával az 5-6 mm/perc intenzitású csapadék vizét is képes volt visszatartani. Csehszlovák adatok mutatják, hogy a

67,3 mm-t kitevő csapadékból az erdővel borított területen 0,303 m3/s, erdő nélküli területen 3,405 m3/s folyt le a befogadóba, erdőben 18, mezőn 16 óra időtartamig. (Szarvas 1972).

Az erdős területeken a víz lefolyása a legkiegyenlítettebb, az erdő vízvisszatartó képessége miatt. Legkedvezőbbnek az aljnövényzettel, cseijeszint- tel rendelkező állományok, a tölgy, hárs, nyár, vörösfenyő főfajú típusok bizonyultak. Kedvezőtlen pl. a monokultúrában telepített luc-, jegenyefenyő főfafajú típusok, a vízvisszatartást figyelembe véve.

89