Erdő és víz (Erdészeti és Faipari Egyetem, Sopron, 1980)

14. Dr. Kőhalmi Tamás: Az árvizek hatása a vadállományra

Jetének csaknem felét, mintegy 4 millió hektárt mentettek meg a vizek kártételeitől.

Gondoljunk csak az előbbi időpontokra, a vízrendezési munkák zömének idejére. Az azóta eltelt 100-150 év nagyon rövid idő ahhoz, hogy a vad tökéletesen idomuljon a megváltozott környezethez. Megszűntek a nagykiterjedésű puhafásbokrok ligetek, a vízviszonyok változásával változott a táj flórája, az új táplálék nedvszegényebb lett, az új környezet kevesebb ivó- és dagonyázó vizet, gyengébb takarást, búvóhelyet kínált.

Bizonyos nagyvadfajok esetében olyan eredményre vezetett mindez, hogy nagyobb folyóink árterét és hullámterét választották élőhelyül azok a populációk, amelyek azelőtt a kiterjedt széles ártéren éltek. A dagonyázó f^jok mint a szarvas és vaddisznó a vízrendezések után behúzódtak a mezőgazda- sági művelés alá vont ármentett részekről a gát és a folyó közötti hullámtérre annál is inkább, mert a területek egyedüli ésszerű hasznosítási ágazata az erdő. A buja fás növényzet és a hozzá tartozó gazdag lágyszárú szint a táplálékon kívül megfelelő búvóhelyet is adott ezeknek a nagytestű vadfajoknak, melyek állandó lakói lettek valamennyi jelentősebb vízparti galériaerdőnek. A sok jó adottság mellett éppen itt jelentkezik egy hatalmas veszély, a gyakorta ismétlődő árvíz, mely gyakran leronthatja az összes többi kedvező ha tást.

szabad legyen Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című könyvének huszonötödik fejezetéből felhasználnom a későbbiekhez mottóként néhány gondolatot. A fejezet címe: „Árvíz, a dunai szarvas réme”. Bellyei tapasztalatait felhasználva írja a következőket.

„Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a bellyei uradalom nagyszámú, kétezret is felülmúló rőtvadállománya, a Duna mindenkori vízállásával, szüntelenül fenyegető árvizének kénye-kedve szerint - áll vagy bukik.”

„...A vad zöme mindig elkésik a meneküléssel. Valami megmagyarázhatatlan rémület, pánikszerű szorongás tartja vissza attól, hogy a lassan emelkedő, még térdéig sem érő víznek nekimenjen, holott a mindennapi életben — mikor árvíznek nyoma sincs - habozás nélkül ússza át akár a Nagydunát is, a túlsó parton Ígérkező, egy-két jobb falat, alkalmasabb legelő kedvéért. Pedig a télen anny' a szükséges, sőt szívesen látogatott vadetetők egytől egyig a biztonságom ármentes részeken készülnek! Árvíz idején mégsem eléggé kívánatosak ah , hogy az életveszélybe került vadat rejtekéből előcsalják.

Valóban érthetetlen, minden természetes életösztönt meghazudtoló jelenség.”

A kitűnő vadgazda, kiváló vadász és író ezen a téren is annyira egyedülállóan találó gondolatot vetett papírra, hogy az ma is időszerű. A helyzet alapvetően semmit nem változott, a gond ma is azonos, a vadállomány viselkedése évről évre ismétlődő, és a Damoklesz-kard most is ott lebeg a hullámtereken élő vadállomány felett.

121