Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)
A VÍZ VISSZAJUTTATÁSA A HORTOBÁGY-MEDENCÉBE
löki vízkivétellel és a gyomai torkolattal egyetértett. Az öntözést általában árasztással javasolja, a lejtösebb részeken pedig a „vízszintes árkocskákon" történő csörgedeztetést. Mivel az alsószabolcsi árterület lejtése sokkal kevesebb, - átlagosan 0,05 - mint a Pósíkságé, azért a Hortobágy-medencében szerinte az öntözést sokkal nehezebb megoldani, mint Felső-Olaszországban. A lecsapolás különösen a Körös- Gyoma közötti szakaszon jelenthet nehézséget a Körös árvizei miatt. A megvalósítás gondjai ellenére a csatorna megépítése és öntözés az alsó-szabolcsi ártéren „életkérdés", 42 Annak ellenére, hogy ezek a tervek nem jutottak el a megvalósításig, az öntözés ügye a kormányt a kiegyezés után is foglalkoztatta. A m. kir. kereskedelemügyi minisztérium irattárából előkerült egy kézirat, melynek sem keltezése, sem szerzője nem volt feltüntetve. Más adatokkal összevetve viszont meg lehetett állapítani, hogy szerzője Boros Frigyes főmérnök, születésének időpontja pedig 1877, vagy 1878. A kézirat címe: A Tiszavölgyön tervezett öntöző- és hajózási csatornatervek leírása. A kézirat ismerteti a Tisza-völgy öntözésére és víziközlekedésének megvalósítására készített terveket, ezek között foglalkozik a Tisza-Hortobágy-Körösi öntözési és hajózási csatornával. A kéziratnak különösen a megállapításai és a következtetései fontosak. „Az ajánlott földöntözés pedig nemcsak az időnként ismétlődő aszályosság következményeinek enyhítése szempontjából múlhatatlanul szükséges, de a rendszeres földöntözés hazánk mezőgazdaságát tetemesen jövedelmezőbbé és a földjeinket aránytalanul értékesebbé tenné, sőt mivel sok évi lankadatlan megfigyeléseim útján azon tapasztalást tettem, hogy a tiszai rémségek azon részei, melyek évenként eiárasztalnak, nem szikesek, de ármentesítésük után több-kevesebb idő elteltével ugyanazon rétségek egyes részei elszikesednek, mely jelenséget pedig másképpen megmagyarázni nem lehet, minthogy a sziksavat, vagyis szénsavanyos nátront az ármentesítés előidézni képes nem lévén, a sziksó azon földekben mindig meg volt, csakhogy a földeknek évenkénti tartós elárasztása alkalmával a bizonyos mélységig eláztatott részekben a só felolvadt, melyet a lehúzódó árvíz magával elvitt..." 43 Borosnak különösen a szikesek elárasztással történő javítására vonatkozó megállapításai fontosak számunkra, hiszen később a Hortobágy hasznosítására vonatkozó tervek mind a szikesek árasztás útján történő javítását javasolták. Amint korábban láttuk, az 1860-as száraz évtizedet csapadékosabb évek követték. Borosnak erre is van megjegyzése: „Mennyire követeltetett 1863-ban a Hortobágyi öntözőcsatorna létesítése, de amikorra a csatornaterv elkészült és eziránt a tárgyalások befejeztettek, megeredtek az ég csatornái és kizöldült ismét a Hortobágy kiaszott vidéke, - azután pedig elhangzott a pusztában a szó, az öntözőcsatorna kiásatásának nem volt többé gazdája!" 44 Évszázadra előremutató ismeretre vallanak következő sorai: „Hány jeles hazafi kimutatta már eddig a földöntözés elhalaszthatatlan szükségét, de azért csak nem történt semmi és meg vagyok győződve afelől, hogy jelen soraim sem lesznek szerencsésebbek! 1863-ban elveszett 126 millió nemzeti vagyon és a legközelebbi aszálykor ismét 126 millióval szegényebbnek kell lennünk, hogy a földöntözésre pénzünk legyen..." 45 Ezeknek a soroknak az igazságát bizonyítja, hogy az első világháború kitöréséig alig készült terv a Tisztántúl öntözésére. Egyedül a Földmívelésügyi Minisztérium folyócsatornázási osztálya készített komolyabb tervet a Hortobágy vidéki hajózó és öntöző csatornára. A terv szerint a csatorna vízkivétele a Tiszából Tiszalöknél lett volna és Büdszentmihály, Balmazújváros, Nádudvar és Túrkeve határát átszelve Mezőtúr alatt érte volna el a Hármas-Köröst. A terv a Tisza kisvizét 89,83 m Adria feletti magasságra emelte volna, s az öntözővízszint biztosítása érdekében a csatorna 62 km-es szelvényében duzzasztózsilipet kívánt építeni.
