Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)
A VÍZ VISSZAJUTTATÁSA A HORTOBÁGY-MEDENCÉBE
Említést kell még tennünk egy kisebb méretű tervről, melyet az Alsószabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat 1897-ben készített. A terv az öntözést úgy tárgyalta, mint egy belvízi művekkel összekapcsolt vízelosztó hálózatot, s míg a belvízrendezésre 673 ezer koronát irányzott elő, öntözésre ennek kétszeresét tartotta szükségesnek. A két feladat egy tervbe történt összekapcsolása nem volt szerencsés, mert a magas öntözési költségek miatt a társulat csak a belvízrendezésre vonatkozó részt fogadta el. A vízkivételt az oszlári átmetszés déli végére tervezték (ez a későbbi tiszakeszi vízkivételtől feljebb van), itt építették volna meg a reverzibilis szivattyútelepet. Később a vízrendezést sem e terv szerint valósították meg. 46 Az első világháború után Czverdely Andor és Trümmer Árpád 1922-ben készített tervet a Tiszántúl öntözésére; A terv Tiszaeszlár alatt javasolt duzzasztóművel a vízszintet 95 m Adria feletti magasságra kívánta emelni. A főcsatorna a folyócsatornázási osztály által készített - előbb említett - tervben érintett községek határán, de magasabb fekvésű területeken haladt volna. Nagyszabású terveket készítettek az Alföld öntözésére 1929-ben dr. Kendi-Finály István és 1934-ben Ujlaky-Nagy Árpád. Ezek a nagy területet felölelő tervek a Tisza öntözési idényben hiányzó vizét a Dunából csatornán keresztül kívánták pótolni. Ruttkay Udó terve már szerényebb volt, ő az öntözővizet medertározással és a Hortobágyon létesítendő szükségtározóval kívánta biztosítani. Az első komoly lépés a Tiszántúl öntözése és a víziutak kiépítése érdekében 1932ben történt. Annak ellenére, hogy az első világháború után a megcsonkított ország lakosságának ellátását egy aszályos periódus végveszélybe sodorhatta volna, a kormányzat álláspontja egyelőre az volt, hogy elég gabonánk terem, a felesleget meg úgysem tudjuk eladni. A Földművelésügyi Minisztérium Műszaki Főosztályán Kállay Miklós miniszter szóbeli utasítására ekkor hoztak létre egy tervező csoportot, melynek tagjai Lampl Hugó. Németh Endre és Trümmer Árpád voltak. Ez a tervező csoport készített egy öntözésfejlesztési programot, melyet a minisztertanácsnak is bemutattak. A Gömbös-kormányzat álláspontjával szemben Kállay Miklós földművelésügyi miniszter kifejezetten öntözéspárti volt, s az öntözés mellett elsőrendű fontosságúnak tekintette a Tisza-völgy víziút-hálózatának kiépítését is. Ennek érdekében határozta el a miniszter, hogy 1933-ban Horthy Miklós kormányzó és az ország vezetőinek, a kormány tagjainak részvételével tiszai hajóúton ismerteti az öntözés és a vízúthálózat kiépítésének szükségességét. A hajóút létrehozásához az apropót az adta, hogy 1933-ban volt 100 éves évfordulója Széchenyi István első tiszai hajóútjának. A kétnapos hajóút augusztus 29-én és 30-án Tokaj és Szeged között nemcsak mint utazás volt eredményes, hanem azért is, mert az adott impulzust az öntözés és a víziúttervezés megindításának. A tervezett víziutak (köztük volt a Duna-Tisza csatorna is) csak kis részben valósultak meg. az öntözés ügye viszont határozottan haladt előre. 1935-ben a földmívelésügyi miniszter az 1935. október 20-án tartott minisztertanács utasítására elrendelte, hogy „a Tiszántúl aszályos vidékein az öntözéses gazdálkodás fokozatos bevezetése érdekében szükséges tervek elkészítésére" a Földmívelésügyi Minisztérium Műszaki Főosztályának kebelén belül „egy tisztán ezekkel a feladatokkal foglalkozó Tervező Csoport szerveztessék." A tiszántúli öntözési tervező csoport, mely két kinevezett és nyolc napidíjas mérnökből, valamint egy rajzolóból állt, 1935. október 20-án kezdte meg a terv készítését. 47 A munkálatokat két fő csoportra osztották, ebből az első főcsoport munkálatai érintették a Hortobágy-medencét. A feladat szerint tervet kellett készíteni: - a Tisza bal partján 20-30 km széles területsávon szivattyútelepes vízbeszerzéssel működő öntözőberendezésekre; - a Tiszába építendő duzzasztóműre és az ott csatlakozó öntöző- és hajózható főcsatornára, s a hozzá csatlakozó öntözőcsatorna-hálózatra; - a Körös folyó csatornázásaira és a vízszintemelés folytán létesítendő öntözésekre.
