Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A Hortobágy-Berettyó medence népeinek története
Ugyanígy váltotta fel a parlagi sertést az istállóban, sertésólban tartott mangalica melynek tenyésztése aztán az egész országban általánossá lett. Csak a juhtenyésztés maradt továbbra is változatlanul rideg jellegű, de itt is kiegészítette az eddig kizárólagos rackát az értékesebb gyapjút adó merinói. Az államilag létrehozott fajtatenyésztő állomások (Mezőhegyes) gondoskodtak nemesített fajták kitenyésztésével általános elterjedésükhöz. A gazdaság változásával a társadalom is átalakult. Az ármentesített területen levő települések lakói beköltöztek a falvakba, melyek lélekszáma jelentősen megszaporodott. Egyre kevesebben hagyták el a területet, mivel lehetőség volt a szülőhelyen is a biztos megélhetésre. Döntő jelentősége volt az ármentesítésnek a közművelődésre. A falvakban a megszaporodott lakosságnak igénye lett a magasabb műveltség megszerzésére. A fokozatosan várossá fejlődött települések nem elégedtek meg az elemi ismereteket oktató intézményekkel, hanem egyre inkább szükségesnek tartották középiskolák létesítését és művelődési intézmények alapítását. Könyvtárakat, olvasóköröket hoztak létre. Ezekbe az olvasókörökbe aztán nemcsak napilapok, hanem magyar- és idegen nyelvű tudományos folyóiratok is jártak. Az ármentesített területen létesített iskolákból pedig a magyar irodalom, tudomány é képzőművészet nem, egy halhatatlan alakja került ki. Csak példaként említjük meg Móricz Zsigmondot, aki Sárospatakon megkezdett gimnáziumi tanulmányait Kisújszálláson folytatta, s ott is fejezte be. Annak ellenére azonban, hogy a magyar nemesség nem volt hajlandó adót fizetni, II. József nem tudott belenyugodni abba, hogy birodalmának egyik tartománya súlyosan lemaradjon más tartományoktól. Ezért folytatta azt a térképészeti munkát, amit Mária Terézia - kifejezetten katonai célból - 1776-ban megkezdett. 1784-ben befejeződött az a mappáció, mely az egész Tisza-völgyre nézve is az első egységes szempontok szerint, azonos technikával végrehajtott felmérés volt. A térképek 1:28 800 méretarányban készültek, melyet a császár használatára 1:115 200 méretarányban kisebbítettek, majd 1:192 000 méretarányban véglegesítettek. 1772-ben a királynő megszervezte a vízi közlekedés előmozdítására a Hajózási Igazgatóságot, amely megkezdte az ország hajózható, vagy hajózhatóvá tehető víziútjai 1:86 400 méretarányú térképeinek elkészítését. 1788-ban az állami műszaki feladatok ellátására budai központtal felállították a Víziés Építészeti Igazgatóságot, amelynek felügyelete alá 10 kerületi szervezet tartozott, ezek közül aztán a nagyváradi kerület jelentősége - a Berettyó-Körös vidék felmérése, majd szabályozásának előkészítése miatt - különösen fontos lett. II. József kormányzatának köszönhető a folyammérnöki szolgálat alapjainak lerakása és a megyei mérnökök vízszabályozási tevékenységének egységesítése. Ennek érdekében nevezte ki az első vízszabályozási kormánybiztosokat, köztük a Felső-Tisza szabályozásának összehangolása érdekében 1783-ban Orczy Lőrinc báró mérnökgenerálist. Legfontosabb intézkedése azonban a budai egyetem bölcsészkarán 1782-ben felállított mérnöki intézet, - az Institutum Geometrico et Hydrotechnicum volt. Az intézményt budapesti Műegyetemünk elődjének tekintjük, mely 1850-ben történt átszervezéséig 1141 mérnöki oklevelet adott ki, biztosítva ezzel a következő évszázad nagy vízi munkálatainak elvégzéséhez a szükséges szakembereket. Addig ugyanis csak katonai akadémiákon képeztek mérnököket, így nemcsak hazánkban, hanem egész Európában
