Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

A Hortobágy-Berettyó medence népeinek története

A szatmári béke (1712) végre meghozta a területre a nyugalmat. A békés évek alatt a lakosság szaporodni kezdett. Sokan visszatértek elhagyott szülőföldjükre, s az elpusztult falvak egy része lassan benépesült, a megmaradt községek pedig nagyobb létszámú településekké váltak. De hogy milyen küzdelmet kellett végigszenvednie a lakosságnak, míg ide eljutottak, korabeli utazók leírásai festenek megrendítő képet. A XVII. század végén hazánkon átutazó Württenbergi Simplicissimus írja a következőket: „ A nagy kiterjedésű rónaság bármely pontján álltunk meg, nem láttunk mást, mint elvadult tenyészetű, vizes, mocsaras, ingoványos, nádas vidéket, amelyen itt-ott a kiemelkedő magaslatokon, de leginkább a folyók közelében, jóformán azok folyása mellett, vagy a mocsarak közt képződött, alig megközelíthető szigeteken megtelepedett néhány család meghúzódva nádból összeszerkesztett, sárral betapasztott kunyhókban, községeket kezdett alakítani... " így keletkeztek a SebesKomádi és környéke az I. katonai felmérés lapján Körös Sárrétje mellett elterülő magaslatokon Apáti, Szakái, Homorog községek, majd Kornádi, s tovább a Berettyó Sárrétje körül Bakonszeg, Zsáka, Fúrta, s lejjebb vízfolyásokkal, erekkel hozzáférhetetlenül körülfogva Bedő, Vekerd, Darvas, Csökmő, kezdetben alig számba vehető lakossággal, s a községi szervezet alig feltűnő jelenségeivel.