Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

III. Az átfogó vízimunkák előkészületei

SZÉCHENYI az Érmelléken 1820-ban

December 16-án érkezett a svadron [lovasszázad] a fiatal kapitány, SZÉCHENYI István vezetésével Debrecenből Diószegre. Az Er néhány nappal azelőtt még áradásban volt, s alig egy hete kezdett visszahúzódni korábbi medrébe. Völgyét teljesen elöntötte és hatalmas sártenger jelezte, hogy itt még alig pár napja víz járt. A huszárok a lovak letisztítása és az elszállásolást követően néhány napos rövid pihenőt kaptak, így a parancsnoknak is módja nyílt megismerkedni a környékkel. 20-án belovagolt Nagyváradra, de itt szomorú hírt kapott: szeretett édesapja - gróf Széchényi Ferenc - 13-án reggel Bécsben meghalt. Ez különösen kedvét szegte az amúgy is búskomorságra hajló és állandóan kétségek között vergődő főúrnak, aki nagyon sajnálta, hogy nem lehetett utolsó óráiban édesapja mellett, sőt - a szolgálat miatt - év vége előtt már aligha indulhatott atyja sírjához.

23-án nyugtalanul aludt, de másnap reggel téli verőfényben ragyogott Diószeg, a kis érmelléki város. Reggeli után gyors elhatározás, majd néhány tiszttársával átgyalogoltak az alig 10 km-re levő Székelyhíd- ra, ahol éppen úriszéket tartottak. Csak addig kellett küzdeniük a sárral, amíg Diószegről a székelyhídi főútra kiértek, mert ez az út már az érmelléki dombok

„Az Er nagy, álmos, furcsa árok,

Pocsolyás víz, sás, káka lakják,

De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna,

Óceánig hordják a habját. ”

(Ady Endre, 1907)

partosabb nyugati oldalában vezetett. Lassan elérték Nagykágyát, mely fölött magas, kopár domb uralkodott. A szép kilátás reményében a kis társaság felkapaszkodott a Kopaszra. Érdemes volt felmenni. A téli nap sugarait észak felől csillogva verték vissza a Gutin hófödte csúcsai. A Réz viszont alig karnyújtásnyira délkeleten sötét felhőkbe burkolózott.

Gróf SZÉCHENYI István huszártiszti egyenruhában

49