Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
I. A szabályozás előtörténete
tött a Nagykunság vidékére. Rögtön akadtak olyanok, akik a kiszáradásért a Mirhó-gát megépítését okolták. Tiltakozásuk nem is volt hatástalan, mert 1776- ban a gátat elbontották, s csak kilenc évvel később állították ismét helyre a fok elzárásában érdekelt kunsági települések. ErdőDY Lajos tiszaszalóki földesúr, aki egy időben Szolnok vármegye főbírája is volt, 12 strófás versben méltatta a nevezetes eseményt: „Mirhó! Sok helységet теку régen ostromolsz Habozz, lebegj bízvást, mert íme elromolsz. Szabad folyásodnak akadály vettetik, Dölyfös nyargalásod zablában tétetik. Régen úgy csaptál ki, valamint akartad, Földnép verejtékét iszapban takartad. A földes uraknak tön ényeket írtál, Mindent legázoltál, mert erővel bírtál. Mirhó! Te mind magad, még neved is elvész Végső romlásodra föld, ásó kapa kész... ” Az előbb említettekhez hasonló folyamat játszódott le a Duna mentén a Tolna megyei Sárközben is. Itt a kisesésű, szélesen kanyargó Duna hatalmas árterét fokok, természetes és mesterséges vízvezető csatornák szabdalták, amely vidék a lakosság egy részének életterét jelentette. A halászaton kívül megélhetést nyújtott a gyékény, a nád, az ártéri kemény építőfa kitermelése, valamint az ártéri gyümölcsösök termése, de az ártér legértékesebb haszonvétele az állattartás volt. Amikor 1773-ban a Helytartótanács határozatot hozott a Duna ezen szakaszának szabályozásáról, a hír erősen megosztotta a lakosságot. A földbirtokosok és a gabonatermelő jobbágyok a rendezés mellett voltak, míg az ártérből élők - akiknek nem, vagy csak igen kevés szántóföldjük volt - tiltakoztak a munka ellen. Nem véletlenül, hiszen a vagyon és az adóztatás alapja nem a jobbágykézen levő szántóföld nagysága volt. Az „egész telkes”- ként adózó jobbágyok között is sok volt, akinek alig volt néhány hold szántója. ERDŐDY Lajos Mirhó gát dicsőítő versrészlcté- nek kézirata Az úrbér-rendezések során az addigi helyzet gyökeresen megváltozott. Egyrészt a megművelt földterület nagysága szerint tettek valakit egész-, fél-, vagy negyedtelkes jobbággyá, másrészt minden más jogot - tehát az erdőhasználatot, a legeltetés, a madarászás stb. jogát a művelt terület arányában lehetett érvényesíteni. A régi, sokoldalú ártéri gazdálkodást folytató parasztok ekkor váltak szegényekké, mert földet nem mértek ki számukra és így az ártéri erdőkből és a halászatból is lassacskán kiszorultak. Az egykori Mirhó-gátat ma már csak út- töltésként használják. Árvízvédelmi szerepe az egységes védvonal kiépítése óta nincs. 26