Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

I. A szabályozás előtörténete

A Mirhó-fokot lezáró gát jellegzetes példája annak, hogy a Tisza mentén húzódó magaslatokat rövid töltéssel összekötve milyen nagy területeket lehetett ármentesíteni.

A XVIII. század közepén az egymást követő nagy árvizek tapasztalatain okulva, az érdekelt nagykunsági városok és falvak (Kisújszállás, Karcag, Kenderes, Túrkeve, Kunmadaras, Kunszentmárton és Kunhegyes) összefogtak, és első alkalommal gátalták el a határföldjeiket elárasztó Mirhó-fokot. A Mirhó-gát megépítésének fő mozgatói a nagykunsági birtokosok voltak, akikhez a környék érintett községei is csatlakoztak. A gát jelentős változásokat indított meg a térség mezei gazdálkodásában. A nagyhatárú mezővárosok ettől kezdődően az addig folytatott rétgazdálkodásról fokozatosan egy olyan állattartó gazdálkodásra tértek át, amely a korábbiakhoz képest jóval hatékonyabban tudta - az adott város saját szükségletein túlmenő - mezőgazda- sági árutermelést biztosítani. A gát megépítésével hatalmas területek váltak szabaddá részben a szántóföldi művelés, részben pedig a legeltető állattartás számára. Ez utóbbinak igen nagy jelentősége volt, mivel a korábbi, vízjárta szűk határok már nem adtak elegendő teret a megnövekedett állatállomány számára, s komoly pénzeket kellett a más vidékeken bérelt legelőkért fizetni. Ez a kényszer- megoldás, igen nagy összegeket lekötve

egy idő után már gátolta a mezővárosok gazdasági fejlődését.

Az ármentesítő munkák, amelyeket a XVIII. század második felében hellyel- közzel megkezdték, nem egyformán szolgálták az érintett területen élők érdekeit. Voltak ugyanis olyan települések, melyeknek lakói a korábban megszokott, az árvizek kiöntéseihez szorosan alkalmazkodó életmódot, illetve gazdálkodást folytatták. Ezek természetesen mindent elkövettek a vízimunkák késleltetéséért. Nemegyszer erőszakkal lerombolták a már megépült gátakat, vagy betemették a lecsapoló csatornákat. Jó példája enn ek a már említett tiszai kiöntési hely, a Mirhó-fok elrekesztésének históriája. Azon területek lakossága, amely a nádvágásból, halászásból, a téli marhalegeltetésből, rideg sertéstartásból és ken- deráztatásból élt, keserűen panaszolta fel létfeltételeinek drasztikus romlását.

Alföldi csíkász ha!fogó szerszámaival

Az ilyen „semmiből” élő embereknek nem volt érdekük, hogy szabadságukat feladva elszegődjenek valamelyik földbirtokoshoz szántóvetőnek. Érthetően nem lelkesedtek a megművelhető földterületek kiterjesztéséért. A földesurak és földművesek gondját tetézte, hogy - a természet szerencsétlen szeszélye folytán - a gát megépítését követő években egy csapa- dékszegényebb, aszályos időszak köszön25