Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VII. Értékelés mai szemmel
Természetvédő szemmel a Tisza múltjáról és jelenéről „lefelé folyik a Tisza, nem folyik az többe vissza. Rajtam van a babám csókja; ha sajnálja, vegye vissza. ” (Népdal) Az Alföld természeti gazdagságát, biológiai sokszínűségének eredetét kutatva mindig a tájat formáló őserőhöz, a Tiszához és mellékfolyóihoz jutunk. A természetes ősi kép, egy vízfolyásokkal .gazdagon átszőtt, mocsarakban, lápokban, kiterjedt ártéri rétekben bővelkedő táj lehetett. A Tisza az Alföldre érve lelassulva, hatalmas kanyarokat rajzolva kalandozta be a síkságot. Állandó mederváltozásai, a folyóról lefűződő holtágak sokszínűsége, a hatalmas áradások hatásai gazdagították természeti értékeit. A magasabb fekvésű hátakat löszpuszták, a víztől csak ritkábban látogatott felszíneket szil-kőris-tölgy keményfa ligetek, a folyók partját fűznyár ligeterdők boríthatták. A vizes és száraz élőhelytípusok érzékeny mozaikrendszert alkottak, ahol az egyes elemek kölcsönösen feltételezték egymást. Ezek a tájképet is meghatározó természeti rendszerek megváltozott arányokban, és eredeti biológiai változatosságukból sokat veszítve máig megmaradtak a mezőgazda- sági táj szorításában. Egykori tölgy erdő a Tisza menten 155
