Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák
Belvízi elöntés valahol я magyar A!földön. bogy a folyó - magasabb vízállása eseten - ne találjon utat a belvízcsatornába. A zsilipépítés azonban, ha az altalaj nem volt szilárd, rendszerint igen nagy nehézségekkel járt. Számos esetben - főleg a kezdeti időszakban - a zsilipek bedőltek, nagyobb részük pedig megrepedezett. A bekövetkezett katasztrófák hatására terjedtek el a vasbeton csőzsilipek és átereszek. A belvizek sík területről történő levezetése, mint arról korábban már szó esett, az árvédelmi töltések megépítésével vált komoly gondok forrásává. Magas befogadói vízállásnál csak szivaty- tyútelep építésével, illetve üzemeltetésével lehetett megszabadulni a káros vizektől. Egy gőzüzemű szivattyútelepet megépíteni, különösen az 1880-90-es években egy kevésbé tehetős társulat számára meglehetősen költséges volt, ráadásul a gépek hatásfoka sem volt kielégítő. Ezért azután - ahol erre a felszíni viszonyok lehetőséget adtak - a mélyebben fekvő területekkel szomszédos magasabb részekről árko- lással igyekeztek a kiilvizeket felfogni és a befogadóba juttatni. Alkalmazták a „fokozatos elzárás” módszerét is, melynek lényege az volt, hogy nem engedték több helyről összegyülekezni és a mélyebb vidékre lezúdulni a külvizeket, hanem a levezető árkokat elzárható zsilipekkel látták el. így az elöntésből fakadó kár megoszlott több birtoktest között és mérsékelt terheket jelentett a mélyebben fekvő területek tulajdonosainak. A gőzgépek területén bekövetkezett technikai fejlődés azonban a vízátemelés terén is a gazdák segítségére sietett. A századfordulóra a Tisza völgyében az 139
