Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere

sorakoztak a Hortobágy mellett. Víz, hal, jószág, erdő elegendő volt a területen, de a 15. században megindult a pusztásodási folyamat, a 16-17. században pedig a török-tatár dúlások elpusztították ezt a boldog tájat. A magyarság tragédiája talán sehol sem észlelhető annyira, mint a 18. századra pusztává vált Hortobágyon. A puszta népe szerette ezt a folyót, dalaiban sokszor megénekelte, köztük talán legszebb a következő, mely utal már a POVOLNY Ferenc által 1827-1833-ban tervezett és LISTMANN József által épített hídra, amely hazánk leghosszabb kőhídja: „Debrecennek van egy vize, Kinek Hortobágy a neve, Arra van egy kőhíd rakva, Kilenc lyukra van állítva. " A hortobágyi kőhíd egy 19. századvégi rajzon A Hortobágy vízviszonyait az ármentesítésig a szélsőséges csapadékingadozáson túl a Tisza vízjárása határozta meg, mert a Tiszadob Polgár közötti 15 km-es szakaszon kiömlött nagy tömegű árvizek a Hortobágy völgyében vonultak. Ilyenkor víz alá kerültek a Hortobágy ártere, és az elöntések több hónapig tartottak. Nevezetesebb árvizek voltak az 1730, 1746, 1750, 1816, 1844, 1845, 1855, I860, 1867, 1879, 1888. években. Legemlékezetesebb árvize a fentiek közül az 1730. évi tavaszi áradása volt, amikor az „öles hó" néhány nap alatt elolvadt, és a Tiszából kitört árvízzel együtt szinte elborította az egész pusztát. „A hortobágyi fahíd 5 öl magas karfája alig látszott ki a vízből. "Az 1879-es nagy belvíz idején pedig kereken 59 ezer ha állott elöntés alatt. A hortobágyi pusztán ömlik a Hortobágy folyóba a Karácsony-foka.

27 A Hortobágy ikertestvérének tekintették a Kadarcsot, mert a Hortobágyhoz hasonlóan közel hozzá, ugyancsak a pródi pusztán ered. A Kadarcs a hajdúböszörményi réteken indulva, a Brassó és Hetven nevű böszörményi erek vizét és a pródi puszta csapadékvizeit felvéve kelet felől érinti a Hortobágy pusztát. Határfolyó volt a puszta és Elep között. Igen szeszélyes kanyarulatokkal ment keresztül az újvárosi és debreceni határon, ahol a Zoltai iá. mű 14-I6.p.