Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
III. A Vízi és Építészeti Főigazgatóság tevékenysége (1788–1848)
egyetemen vagy bármelyik vidéki akadémián elvégezték a bölcsészeti tanfolyamot. A továbbképzés az ott megszerzett matematikai, építészeti ismeretekre épült, azt fejlesztette tovább. Az oktatási anyag fő- és melléktárgyakra oszlott. Főtárgyként térképezést, geodéziát, vízépítést, mechanikát, rajzot, melléktárgyként pedig mezőgazdaságtant oktattak. A főtárgyat a három évfolyamban úgy kellett előadni, hogy az újak bármikor bekapcsolódhassanak. A gyakorlati képzés során Pest és Buda határában végeztek terepgyakorlatokat, a 3. év végén pedig a hallgatók elméleti és gyakorlati szigorlatot tettek. 1784-től a mérnökképzés Pesten működött. Bár Buda volt az ország fővárosa, a gazdasági élet súlypontja egyre inkább Pestre tevődött át. Az uralkodó is úgy látta, hogy az egyetem fejlesztését a rohamosan növekvő városban jobban lehet biztosítani, mint a viszonylag zárt Budán. így a tudományegyetem három kara Pestre került, és az Institutum Geometriáim ideiglenesen a piaristák rendházában, majd 1785. augusztus 11-től a mai Egyetemi Könyvtár telkén lévő épületben folytatta működését. A hallgatók összlétszá- ma az első évben 15, a másodikban 39, a harmadikban 49 volt, majd az érdeklődés csökkent, és az 1790/91-es tanévben már csak hét új hallgatója volt az iskolának. Az igazgató 1792-ben a helytartótanácshoz intézett beadványában kért segítséget az intézet megerősítésére. A lemorzsolódás egyik fő okát abban látta, hogy a megyék a tilalom ellenére szakképzettség nélküli földmérőket alkalmaztak, így szigorlat nélkül is el lehetett helyezkedni. A „non-stop” oktatás miatt probléma volt az anyag felépítésével, az ismeretek összekapcsolásával is. II József halála után a mérnöki pályának nem volt sok becsülete. A nemesiíjak nem érdeklődtek, a szegényebbek pedig a hosszú tanulmányi idő alatt nem tudtak megélni. A helytartótanács úgy próbálta megoldani az utánpótlás kérdését, hogy két évre szállította le a tanulmányi időt, ami természetesen a színvonal rovására ment. A mérnökképző intézet hallgatói nagyrészt külföldi tankönyvek alapján tanultak, azonban oktatóik is jelentős irodalmi munkásságot fejtettek ki. Az Institutum Geometricum első vezetője 1782—1800 között a már említett RAUSCH FERENC volt, aki mértani és vízépítészeti könyveket írt. Őt 1800-1836 között SCHMIDT JÁNOS GYÖRGY követte, majd 1841-től 1848-ig PETZELT JÓZSEF állt az intézet élén. PETZELT sokat tett a geodézia hazai fejlesztéséért, több javaslatott nyújtott be a helytartótanácshoz az egyetemi képzés reformjáról, szakirodalmi munkássága pedig a vízépítés terén volt jelentős. A hallgatók létszáma a 19.század első évtizedeiben évfolyamonként 20-30 fő volt, 1837-1838-ban már 99-re emelkedett. 1782-1849 között összesen 1141 oklevelet állítottak ki.98/ A reformkorban meginduló vízimunkálatok megnövelték az érdeklődést a mérnökképzés iránt, az Institutum Geometri74
