Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

III. A Vízi és Építészeti Főigazgatóság tevékenysége (1788–1848)

A javaslatot EKLÉR IMRE nyújtotta be, aki kérte, hogy három segédigazgató és a hajózási felügyelő viszonyában teremtsenek rendet. Az első segédigazgató ne a vízügyek irányítója legyen — mivel ezt a feladatot a hajózási felügyelő kivette kezéből —, hanem legyen az igazgató általános helyettese. A második irányítsa az építési, a harmadik pedig az út- és hídépítészeti ügyeket. Az egyébként megfontolt javaslatot a segédigazgatók ellenezték, de a kamara és helytartótanács EKLÉR IMRÉnek adott igazat.4 V

A szabályozást az szakította félbe, hogy 1826-ban SZVOBODA JÁNOS, a főigazgatóság vezetője meghalt. Azon már senki sem háborodott fel, hogy az udvar ismét idegent helyezett a szervezet élésre, és RAUCHMÜLLER VON EHRENSTEIN lett az új igazgató. RAUCHMÜLLER Galíciából származott, vízépítő mérnök volt, korábban dolgozott Magyarországon.4 8/ Az új vezető szakmai tudásához nem fért kétség. Mikor átvette hivatalát, először is tájékozódni kívánt az elért eredményekről, felvázolni a soron következő feladatokat. Általában kevésbé bürokratikus környezetet kívánt létrehozni maga körül, mint elődje. A folyók felmérésével foglalkozó mérnököket igen sokra becsülte, és szemben elődjével — lehetőséget adott nekik arra, hogy az érdemi irányításba is bekapcsolódjanak. 1826-ban VÁSÁRHELYI még hiába kérte, hogy négyéves dunai tevékenysége után nevezzék ki az üres hajózási mérnök állásra. SZVOBODA JÁNOS, aki ragaszkodott a hivatali út betartásához, nem becsülte annyira sem VÁSÁRHELYI Dunánál végzett munkáját, mintha a központban írnokként vagy rajzolóként tevékenykedett volna.49/

Az 1820-as években szerepet kaptak a vízügyi irányításban a társulatok is. Egyre világosabbá vált, hogy a birtokosok és a községek érdekeit szolgáló vízimunkálatokat nem lehet teljes egészében állami támogatásból fedezni, hanem szükség van társadalmi segítségre is. Egy-egy község vagy birtokos a maga területein azonban nem tudott eredményes munkát végezni, ezért egy-egy vízfolyás mellett az érdekeltek összefogásával társulások jöttek létre. Ezek megalakítására az 1807:17.tc.5 °/ adott lehetőséget. A szervezetek ekkor még önkéntesek voltak, senkit sem lehetett arra kényszeríteni, hogy belépjen. Mivel az általuk végzett munka nem a sóalap költségeit vagy a kamarát terhelte, a főigazgatóság nem sokat törődött tevékenységükkel. Műszaki segítséget rendszerint nem a megyei mérnököktől, hanem az uradalmak szolgálatában álló geometráktól kaptak.

1811-ben jött létre az első vízszabályozó tárásulat, a Sárvízi Társaság (későbbi nevén Nádor-csatorna Társulat), majd 1821-ben ezt követte aKaposvízi Társulat megalakulása. Mivel az érdekeltek pénze véges volt, e szervezetek egyelőre nem tudtak megerősödni. Bár az államtól nem kaptak segítséget, RAUCHMÜLLER maga is elismerte a két társulat eredményeit. 1837-ben

62