Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)
A vízjogi törvény értelmében a vízvezeték létesítéséhez engedélyt kellett kérni az alispáni hivataltól, amelyet műszaki szempontból a kultúrmérnökök bíráltak el. A vidéki szervezetben nem voltak a közegészségügyi mérnöki szolgálatnak képviselői, ezért a bonyolultabb vízmüveknél megkérdeztek a közegészségügyi mérnöki hivatal véleményét. E véleményezés azonban nem volt kritériuma az engedélyezési eljárásnak. A feladatok szaporodásával a vidéki kultúrménökök mindig több tapasztalatot szereztek, és igyekeztek saját területükön a vízellátás kérdését kézbe fogni. 1913-ig a kutak engedélyeztetése nem volt kötelező. így a kultúrmérnöki hivataloknak csak azokról a kutakról volt tudomásuk, amelyekre vízvezeték épült. A már említett módosított vízjogi törvény (1913:18. te.), valamint a végrehajtásáról szóló 1200/1914. FM számú rendelet úgy intézkedett, hogy az artézi és mélyfúrású kutakra egyaránt vízjogi engedélyt kell kérni.109/ Az engedélyezéshez megállapították a kút mélységét, vízhozamát, a vízkivétel módját.11 °/ Ha a környéken nem volt más vízhasználat, nem kellett helyszíni bejárást tartani, kivéve az alföldi kutakat. A gyógyforrások számára továbbra is védőterületet jelöltek ki, és ugyanezt előírták a közhasználatra épült vízvezetékek vízlelő helyeinél is. Az új rendelkezés rangsorolta a vízhasználatokat. Eszerint, ha vízigény lépett fel, az összes használatok közül legfontosabb az ivóvíz szükséglet kielégítése volt, ezután következett a hajózás, öntözés és utolsóként a malomvízhasználat. Az 1879:40. te. büntetést helyezett kilátásba a kutak és vízvezetékek szennyezői számára, majd 1911-ben közérdekű rendelkezés született a vizek tisztaságáról. Eszerint a városok csatornáit és szennyvizeit nem lehetett az élővízfolyásokba bevezetni, hanem megfelelő tisztítóberendezés létesítése volt szükséges.111/ A folyók tisztaságának figyelemmel kísérése a folyamfelvigyázók feladata volt, akiknek a nagyobb városok közelében napló vezetését is előírták.11V A vízellátás fejlődésében a fúrt kutak döntő szerepet játszottak. Az első kísérleti fúrásra 1 830-ban Pesten, az Orczy-kertben került sor, azonban ez eredménytelen volt. 1832-ben a Fejér megyei Csórón 39,82 m mélyről jutottak vízhez, és sikeres volt 1833-ban Budán, a mai Alkotás utca környékén végzett mélyfúrás is. Az 1860-as évek elején Debrecenben, Szatmárban, Versecen végeztek fúrásokat. ZSIGMONDY említett harkányi munkáját követően 1878-ban Hódmezővásárhelyen kezdték meg artézi kút létesítését. 1892-ben már állami kútfúró berendezés is volt, amelyet a közegészségügyi mérnöki szolgálat kezelt, és ennek munkáját három gőzgép segítette.113/ 1890-ig 350 artézi fúrást végeztek el. HALAVÁTS GYULA 1896-ban készített összeállítást az addig elvégzett munkákról.114/ Eredményei szerint összesen 328 községben 1325 alkalommal tettek kísérletet artézi kutak létesítésére. Ebből 1 896-ra 555 pozitív, 532 negatív artézi kút működött, vizét vesztette 59, sikertelen 279
