Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)
mellett két segédmérnök tevékenykedett. Feladatuk kettős volt: részben terveket készítettek a városok és községek vízellátásáról, részben véleményt mondtak a más mérnökök által készített tervekről. 1899-től az Országos Vízépítési Igazgatóság egyik alosztályaként működött a közegészségügyi mérnöki szolgálat. Személyzete egy műszaki tanácsosból, két mérnökből, négy segédmérnökből és négy napidíjasból állt. Tervek készítésén és véleményezésén kívül ebben az időben közvetlenül is irányították az artézi kútfúrási munkákat, amihez ekkor már hat állandó alkalmazott állt rendelkezésre.1 °6/ 1904-ben az Országos Vízépítési Igazgatóságon belül a közegészségügyi mérnöki hivatalt osztállyá szervezték. Az itt dolgozó műszakiak szerették volna kézbe fogni a vízellátás-csatornázás valamennyi területét, ezért kérdéssel fordultak az egészségügyben illetékes Belügyminisztériumhoz. A kialakult gyakorlat ugyanis az volt, hogy a vízvezetékek terveit a vármegyei törvényhatósághoz nyújtották be, de ha a vízkivétel kutakból vagy forrásokból történt, azok nem minden esetben kerültek a közegészségügyi mérnökök elé. Ha külső mérnök készítette a tervet, a közegészségügyi mérnöki szolgálat véleményezte, azonban a bemutatás önkéntes volt. 1905-ben a Belügyminisztérium rendeletet adott, hogy a községek kötelesek valamennyi vízvezetéktervet az Országos Vízépítési Igazgatóság közegészségügyi mérnöki osztályának bemutatni.107/ A közegészségügyi mérnökök 1910-ben útmutatót állítottak össze a községi vízvezetékekkel kapcsolatban. Az útmutató a vízellátás kérdését főként egészségügyi szempontból tárgyalta, ezért fordított különös gondot a tiszta forrásvíz feltárására. A gyakorlati élet azonban a különféle vízbeszerzési módok között nem a forrásokat és fúrt kutakat, hanem sok esetben a folyók és patakok vizének felhasználását helyezte előtérbe, és a közegészségügyi mérnökök aggodalmai ellenére tovább működtek a talajvízkutak is. A folyók, patakok vizének felhasználása kétféle módon történt. A patakokból, folyók- ból duzzasztással vagy anélkül közvetlenül a felszínről vették ki a vizet és szűrt vagy szüretien állapotban küldték a hálózatba, vagy pedig a vízfolyások mellett parti szűrésű kutakat létesítettek, amelyek vize ivásra tisztítás nélkül is alkalmas volt. A közegészségügyi mérnöki szolgálat jól működött a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt, amit bizonyítottak elméleti és gyakorlati eredményeik is. Mivel az egészségügy többi területe a századfordulón a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozott, e minisztérium törekedett arra, hogy a vízellátási és csatornázási kérdéseket is saját hatáskörébe vonja. Törekvései 1912-ben sikerrel jártak: ettől kezdve a közegészségügyi mérnöki szolgálat - a korábbi hatáskör és feladatok megtartásával - a Belügyminisztériumhoz került.108/ 278
