Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)
gozta ki, ROHRINGER SÁNDOR a Rábán, Nicknéi tervezett vízerőművet,101/ és elkészült a siófoki vízerőmű terve is. E vízerőhasznosítási tervek sok esetben folyószabályozáshoz, megszűnt malom duzzasztóművéhez kapcsolódtak.1 02/ A fejlődés azonban a vízerő energiaként való felhasználását — az egyéb vízhasználatok rovására is — előtérbe helyezte. A folyók duzzasztásán kívül 1900-tól már tározókat is létesítettek az egyenletes vízellátás biztosítása érdekében, és a malomcsatornák korszerű utódjaként találkozunk üzemvízcsatornás megoldásokkal is. 1918-ban az Országos Vízépítési Igazgatóság újra elkészítette az ország vízerőtérképét. amelyen a tározási lehetőségeket is figyelembe véve a készletet 2 788 400 LE-re becsülték. A munka eredményeit V1CZIÁN EDE „Egységes vízgazdálkodás és vízerő használat című propagandafüzetében foglalta össze.103/ A vízerőhasznosítási tervek kidolgozását nagy erővel folytatta a Tanácsköztársaság műszaki apparátusa is, de a nagyszabású elképzelések, melyek szerint az ipari és vontatási energiaszükségletet el lehetett volna vízierővel látni, a történelmi körülmények miatt lekerültek a napirendről. 3. IGÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK A VÍZELLÁTÁSBAN A 19.század második felétől a városok és községek növekedése miatt egyre fontosabb lett a vízellátás kérdésének megoldása.1 04/ A korábbi kísérletekkel szemben, amelyek csak néhány forrás vizének hasznosítására, vagy egy-két neves épület ellátására épültek — a 19.század második felében létesített vízművek már egy-egy város teljes vagy részleges vízellátását tudták szolgálni. A lakosság vízzel való ellátása az illető település földrajzi helyzetének megfelelően különféle problémákat vetett fel. A folyómenti települések lakói kezdetben könnyen jutottak vízhez. A terjeszkedés folyamán azonban a házak a természetes vízlelőhelytől távolabb kerültek, másrészt a lakosság számának növekedésével a vízfolyások szennyezettsége nőtt. így a szűrés nélkül, közvetlenül a folyóból vagy a patakból merített víz mind több egészségügyi problémát okozott. A domb- és hegyvidéken élő lakosságot a környéken fakadó források látták el vízzel, azonban ezek hozama a növekvő igények kielégítésére nem volt elegendő. Ha a terepviszonyok lehetővé tették, a források vizét galériákban gyűjtötték össze, ami a tartalékolást is lehetővé tette. A települések jelentős részében azonban még a századfordulón is csak a talajvizet felhasználó, ásott kutakból lehetett vízhez jutni. 276
