Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)

1907-ben lejárt az 1895. évi 48. te. teljesítésére kiszabott határidő. A tervbe vett munkák elkészültek, azonban a továbblépés ügyében dönteni kellett. Az újabb víziberuházásokról szóló törvényjavaslat - a korábbihoz hasonlóan - a Duna és a Tisza mellett mellékfolyóik szabályozását is előirányozta. A jóváhagyott törvény (1908:49. te.)15/ szerint 192 millió koronát engedélyeztek a Soroksári-Dunaág, Tisza, Dráva, továbbá a Mura, Vág, Sió, Morva, Temes, Szamos, Bodrog, Sajó, Körös, Maros, Béga, Kulpa folyókon és a Balatonon további építkezésekre. Évente 7,5 millió koronát vehettek igénybe, és az összes 5%-át a törvényben nem jelölt folyókra kellett fordítani. E rendelkezéssel módot adtak arra, hogy szükség esetén a kisebb vízfolyások szabályozását is állami segítséggel végezhessék.

Még tovább lépett e téren az 1914:38. te. Eszerint az előző törvény hatálya alá nem tartozó folyók szabályozására összesen 60 millió koronát engedélyeztek, 20 éves felhasználásra. Ezen összegből segélyeket nyújtottak, és lehetőség volt kölcsön felvételére is, amit 10 év alatt kellett visszafizetni. Az államsegéllyel vagy kölcsönnel végzett munkákat, mint említettük, a kultúrmérnöki hivatalok ellenőrizték. Ők felügyeltek a kisebb vízfolyások esetében a védművek fenntartására, és gondoskodtak a kölcsönök visszafizetéséről is. Ha az állami segélyek az építkezéshez szükséges költségek 50%-át elérték, a munkát hivatalból is el lehetett rendelni.16/

A vízi beruházásokról szóló törvények nyomán a kirendeltségek, építésvezetőségek száma megnőtt. 1912-ig — azAl-dunai Hajózási Hatósággal együtt - számuk 12-re emelkedett, és valamennyi fontos szerepet kapott a víziutakkal kapcsolatos központi elképzelések megvalósításában. Az első világháború előtt a legfontosabb kirendeltség a Soroksári-Dunaág rendezésénél tevékenykedett. 1876-ban, a fővárosi Duna-szakasz szabályozása során mint mondtuk a gubacsi gáttal elzárták a Soroksári-Dunaágat. Azonban a tápláló zsilip nem bizonyult megfelelőnek, ezért a folyóág elmocsarasodott.111 A további rendezést a csepeli kikötő előkészítő munkái is indokolták, mivel annak medencéit e folyóágban kívánták elhelyezni. Az 1904. évi törvénnyel elrendelt munka irányítására az Országos Vízépítési Igazgatóság osztályaként létrehozták a Székesfővárosi Duna-szakasz Vízépítési Felügyelőséget, ZSÁK HUGÓ vezetésével. Mellette kezdte pályáját a két világháború közti időszak jelentős vízimérnöke, SAJÓ ELEMÉR is. A Felügyelőség 1908-ig működött.18/ Ekkor feladatait önálló építésvezetőség vette át, amely — bővítve a tápláló zsilipet — a Soroksári-Dunaágat 59 km-en tette hajózhatóvá, és foglalkozott a vízerőhasznosítás kérdésével is. Ebben az időszakban már LAMPL HUGÓ és VICZIÁN EDE is e területen dolgozott.1 V

259