Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)
ki. Ha a tulajdonos a birtokán lévő gyógyforrásokra védterületet kívánt kijelölni, akkor a Belügyminisztériumtól kellett kérni az 1876:14. te. értelmében — a víz gyógyító jellegének elismerését, és ezt követően engedélyezték a védterületet. Az Általános Rendelet pontosan meghatározta az öntözések mértékét. Holdanként maximum 1000 m3 vizet lehetett felhasználni egy alkalommal, és az igénybe vett összes víz az április l.és szeptember 1.közti öntözési idényben maximum 4000 m3 lehetett. A társulatok ellenőrzése tovább erősödött. A felügyeletet gyakorló folyammérnöki és kultúrmérnöki hivatalok vezetői mint miniszteri megbízottak vettek részt a közgyűléseken, választmányi üléseken, ellenőrizték a társulat pénzügyeit és felügyeltek a védművek állapotára. A vízjogi törvény a hozzá kapcsolódó végrehajtási utasítással együtt a polgári jogalkotás kimagasló eredménye, amely gazdasági összetevőit tekintve a szabadversenyes kapitalizmus viszonyait tükrözi. A vízjogi ügyek tisztázása mellett alapvető szempont volt létrehozásában a kormány központosító törekvése, az állami ellenőrzés előmozdítása. A törvény sok pontja előremutatott. Már komoly súlyt kapott az öntözés, vízellátás, sőt gondot fordítottak a vízszennyezések megelőzésére, a környezetvédelemre, a gyógyforrások védőterületeire is. A törvény zavartalan végrehajtása érdekében — a korábbi kultúrmérnöki kerületek helyén — létrehozták a kultúrmérnöki hivatalokat, amelyek központi szerve az 1886. november 5 tői KV ASSAY JENŐ által vezetett Országos Kultúrménöki Hivatal lett.17/ E hivatal a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium tanácsadója volt vízjogi kérdésekben, véleményt adott talajjavítási, halászati ügyekben, ellenőrizte a területi szervek munkáját. A területi hivatalok létrehozását — a vízjogi törvényen kívül — a kultúrmérnöki munkák számának növekedése is szükségessé tette. 1880-ban 129-en, 1881-ben 207-en vették igénybe — országosan — a kultúrmérnökök szolgálatát.18/ A hivatalok központjai 1886-tól fokozatosan vidékre kerültek, és tovább nőtt a létszám is. Az új hivatalok vezetőinek más intézkedési joguk volt, önállóan levelezhettek a törvényhatóságokkal és az Országos Kultúrmérnöki Hivatallal. 1888-ban Székesfehérvár, Pozsony, Miskolc, Kassa, Sátoraljaújhely, Debrecen, Kolozsvár, Temesvár székhellyel működtek hivatalok, melyekben a nyolc vezetőn kívül négy mérnök, 18 segédmérnök, 33 rétmester dolgozott. Az első kultúrmérnöki hivatalok élére külföldön tanult, jól képzett gárda került. Legtöbbjük jelentős irodalmi munkásságot is kifejtett a következő évtizedben. BOLLA MIHÁLY például a kultúrmérnöki hivatalok történetével,19/ FARAGÓ LIPÓT igazgatási kérdésekkel,211/ PÉCH BÉLA, KOLOSS- VÁRY ÖDÖN a vízhasznosító és ármentesítő társulatokkal21/ foglalkozott. 197
