Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)
Egyesület, a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara, a 77sza-völgyi Társulat, a Magyar Mérnök és Építész Egylet véleményezte.12/ Az elvi megállapodások után 15 tagú bizottság összegezte az eredményeket, majd KV ASSAY JENŐ, DÁRDAY SÁNDOR, KOVÁCSY SÁNDOR és MATLAKOVICS SÁNDOR fogalmazták meg a törvényt, amelyet az uralkodó rövidesen jóváhagyott.13/ A törvény elfogadását a képviselőházban nagy vita előzte meg. Az ellenzéki képviselők — élükön MOCSÁRY LAJOSsal — kétkedéssel fogadták a hosszadalmas előkészítést, az évekre elhúzódó egyeztető tárgyalásokat. A javaslatot először tárgyalási alapnak sem voltak hajlandók tekinteni. Arra hivatkoztak, hogy míg a vízügyekkel két minisztérium foglalkozik, ami eleve párhuzamos vagy egymásnak ellentmondó intézkedésekhez vezet, semmi értelme nincs a kodifikálásnak, és különösen annak, hogy e helytelen gyakorlatot §-okban rögzítsék. Végül az előterjesztő minisztérium képviselői meggyőzték az ellenzéket, hogy a vízhasználatok sorrendjének, az eljárás menetének, a hatósági jogköröknek meghatározása feltétlenül előrelépést jelent.14/ Érdekes módon a sajtó sem 1885-ben, sem más években a vízügyi törvények körüli vitákat nem kísérte figyelemmel. A négy hónapig tartó vitáról, az országgyűlésről rendszeresen tudósító Pesti Naplóban is csak minimális közlemény látott napvilágot.1 V A törvény a vízhasználatok szabályozásánál megkülönböztette a szabad rendelkezés alatt álló és a hatósági rendelkezés alá tartozó vizeket. A korábbi javaslattal szemben a szabad rendelkezés alatt álló vizek csak a forrásból, csapadékból, talajvízből származó vízfolyások voltak, ameddig el nem hagyták a birtokot. A szabad rendelkezésű vizek közé tartozott a telken fürt vagy ásott kút vize is, a hőforrások és a gyógyvizek kivételével. Utóbbiak számára véd- területet kellett létesíteni. A vizek nagy többsége hatósági rendelkezés alatt állt. E vizeken — a vonatkozó előírások betartásával — a hajózás, tutajozás, halászat, ivóvíz felhasználása mindenki számára lehetséges volt. A 24. §. megtiltotta a vizek szennyezését, és külön jogszabályokat helyezett e téren kilátásba. Vízrendezés, lecsa- polás esetén a munkát végző elsőbbséget élvezett a többi vízhasználatok gyakorlóival szemben. Ilyen munkákra akkor is meg kell adni az engedélyt, ha az valamelyik vízhasználat megszűnését jelentette. A többi vízhasználatok között elsődleges a hajózás és tutajozás volt, amelyet az ipari felhasználás követett. Ipari vállalat (pl. malom) céljait szolgáló vizet öntözésre szombat este 9-től hétfő reggel 3 óráig lehetett használni. Öntözési engedélyt az egyes igénylőknek 30 évre adhattak, egyéb vízhasználatra 50 éves időtartamra. A törvény II. fejezete a part és meder fenntartásával foglalkozott. Ez annak a kötelessége volt, akinek a vízből haszna származott, tehát hajózható, tutajozható folyóknál az államnak, más esetekben pedig a parti birtokosok195
