Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

IV. Vízimunkálatok az abszolutizmus idején (1849–1867)

tizmus korában nem vállalt sem Becsben, sem Horvátországban vagy Erdélyben megbízást az udvar képviseletében, mint nagyobb vízügyi múltra visszatekintő társai. Nehézséget jelentett, hogy nem volt kellő és több oldalú tapasztalata. Nem dolgozott hivatalban, ahol megismerhette volna az adminisztratív irányítás fogásait, nem vett részt a mappációkban, így kevés volt a terepen szerzett ismerete is. A különféle érdekeltek vitáiban nem tudott igazságot tenni, amely érdekek a szabályozási munka előrehaladásával és a megyei köz- igazgatás autonómiájának visszaállításával egyre jobban érvényesültek.

A Tisza-szabályozás kérdése 1850-ben országos probléma volt. Néhány hónappal a szabadságharc leverése után SZAPÁRY JÁNOS, a kiküldött biztos fordult az Országos Építési Igazgatósághoz, kérve, hogy a munka folytatása érdekében biztosítsák a műszaki vezetést, és helyezzék vissza a Tiszához a MITIS rendelete nyomán elhelyezett osztálymémököket.103/ Az uralkodó azonban nem kívánta a korábbi helyzetet visszaállítani.

1850. június 16-án kelt a császári nyűt parancs a további tiszai munkákról. Az uralkodó 100 ezer pFt-ot engedélyezett a szabályozáshoz, és az érdekeltek ellentéteire hivatkozva állami kézbe vette az irányítást. Három tagú Központi Bizottságot hozott létre SZAPÁRY JÁNOS, mint a Kereskedelmi Minisztérium által kiküldött biztos, HERR1CH KÁROLY főmérnök, és VAYAY ANDRÁS törvénytudó (jogtanácsos) részvételével. A bizottmány székhelye Pest, felügyeleti szerve a Kereskedelmi Minisztérium, műszaki ügyekben pedig a General Baudirection volt.104/

A Tisza-völgyi Társulat alapszabályát hatályon kívül helyezték, egyelőre azonban a társulatok fennmaradtak. Az egyes folyószakaszok szabályozásának általános terveit a Központi Bizottság határozta meg, majd a részleteket — a földbirtokosok meghallgatásával — az osztálymémökök dolgozták ki. Az állam vállalta magára a mederszabályozási munkák és a bizottság működésének költségeit, a védművek építése viszont társulati feladat lett. A hozzájárulási kulcsot maguk az érdekeltek határozták meg. Az eddig mentesített 192 ezer holdért — holdanként — 1 Ft-ot kellett fizetni. Hogy a munka egysége biztosítva legyen, a Központi Bizottság ígéretet tett töltésépítési tervek kidolgozására. Lehetőség volt arra is, hogy a meglévő társulatok mellett új egyleteket alakítsanak, amelyek szerződéseit meg kellett küldeni a Központi Bizottságnak.105/

A Tisza-szabályozás 1850 utáni szervezete alapjában különbözött a forradalom előttitől. Az 1846-ban alakult Tzsza-völgyi Társulat az állam anyagi támogatásával, lényegében önkormányzati alapon működött, 1850-ben azonban ez az önállóság megszűnt.106/ 1846-ban a birtokosok dönthettek, hogy az állami hozzájárulást mire használják fel, 1850-től viszont az osztrák kormány vette kézbe még a birtokosok pénzén végzett munka irányítását is.

138