Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

IV. Vízimunkálatok az abszolutizmus idején (1849–1867)

tósági osztályokat (Bausections Abteilung) hoztak létre. Külön osztály működött Budán is, ahol ezzel a központi és területi műszaki igazgatás elvált egymástól. Az építési hivatalok országos és helyi szinten egyaránt a politikai hatóságnak voltak alárendelve, a szakmai felügyeletet — e hatóságokon keresztül — pedig a Kereskedelmi Minisztérium gyakorolta.

A járási építési hivatalok ügye 1853-ban még vitás volt, mivel ezek az építészigazgatósági osztályok és a megyék műszaki személyzete mellett csak formális feladatokat láttak el. A Kereskedelmi Minisztérium legszívesebben a megyei tevékenységet szüntette volna meg, azonban ez most sem sikerült.53/ Az építészeti osztály vezetője MENAPÁCE FLÓRIÁN lett, aki korábban Erdélyben tevékenykedett, és ott MITIShez hasonló feladatokat kapott.54/ Rajta kívül a központban két vezető beosztású főmérnök dolgozott: TENCZER KÁROLY és LIEDEMANN EMIL, akik mindketten hosszabb vízügyi gyakorlattal rendelkeztek.5 5/ LIEDEMANNt rövidesen Horvátországba helyezték, és állását — rövid időre — RINGER JÁNOS foglalta el.

Az építészeti osztály vezetője a főmérnökök kinevezésére vonatkozó javaslatokat a Kereskedelmi Minisztériumba teijesztette fel, a többi ügyekben azonban maga döntött.56/ 1854-ben összesen kilenc főmérnök dolgozott az építési hivatalokban,57/ majd számuk 1856-ig 14-re emelkedett. Ekkor felülvizsgálták az építészigazgatósági osztályok vezetőinek szakmai képesítését, és ezzel kapcsolatban összeírták az ország területén dolgozó főmérnököket. Az összesítésből kiderül, hogy a vízügyi mérnökök — LIEDEMANN távozása után — TENCZER KÁROLY kivételével nem rendelkeztek hosszabb gyakorlattal, a polgári forradalom előtt nem értek el rangot a főigazgatóságon, hanem rendszerint térképezők, gátmesterek voltak.5 8/ A kerületi építési hivatalok gyakorlottabb személyzete az 1850-as években elhagyta állomáshelyét, és a Tisza szabályozásához, illetve a megyék vagy városok szolgálatába szegődött (pl. REITTER FERENC, BARLA SÁMUEL).

Az 1856-ban folytatott vizsgálat rámutat több olyan összefüggésre, amelyek a magyarországi vízépítések irányítását nagyban befolyásolták. Az erősen bürokratikus, feudáliskori hivatali apparátusnak nem volt szerves folytatása. Ez nemcsak az ország politikai helyzetének köszönhető, amelynek következtében igyekeztek új emberekkel betölteni az állásokat, hanem annak is, hogy 1848 előtt az építészeti főigazgatóság a maga hierarchikus szervezetében nem volt képes utánpótlást nevelni. A kevés gyakorlattal rendelkező műszakiakból álló szervezet ki volt téve újabb változásoknak, hiszen bárkit el lehetett mozdítani hozzá nem értés címén,59/ másrészt a szolgálatban maradóknak kellő tapasztalat nélkül kellett megoldani jelentős feladatokat. E probléma az abszolutizmuskori vízépítési munkára, sőt a Tisza szabályozására is rányomta bélyegét. 1856-ban a helyzetet súlyosbította, hogy TENCZER KÁROLYt, a

127