Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. Magyarország jellemző hidrológiai viszonyai a vízkészletgazdálkodás szempontjából - 3.3 Felszín alatti vizek
tartó réteg, illetve a belőle kitermelhető víz hőmérséklete. Az utóbbit azonban még egyéb tényezők is befolyásolják. Elsősorban a víznek a kútban felszállás közben bekövetkező hővesztesége, amely viszont az áramlási sebességnek, illetve a vízhozamnak a függvénye. Az utóbbi 10 évben fúrt 270, átlagosan 900 m (600—2000 m) mélységű hévízkútban végzett talp- és vízhőmérséklet mérések alapján összeállított statisztikai adatok szerint a jelenleg használatos méretű csövekkel bélelt kutakban 700—800 1/p vízhozam, illetve 50 cm/sec átlagos áramlási sebesség mellett a felszálló víz hőmérsékleti vesztesége 10—15%-ot tesz ki. Az újszegedi 1900 m-es kútban pl. 106 C°-ot mértek a furattalpon. Az 1500 1/p vízhozam mellett a kifolyó víz hőmérséklete 90 C°, az áramlási sebesség pedig 61,3 cm/sec volt. A hővesziteség a furat talpától a kútszájig 16 C°, az 1800 m- nél levő közepes fakadási szint 101 C° hőmérsékletéhez viszonyítva pedig 11 C°. Kis vízhozam, illetve felszállási sebesség esetén a lehűlési veszteség meghaladhatja a 30—40%-ot is. A felsőpannóniai idősebb porózus víztartók megnyitása esetén a kis vízhozamon kívül ezzel a hátránnyal is számolni kell. Az idősebb földtani képződményből származó vízzel való keveredés növeli a víz ásványi sótartalmát, amely viszont a sókiválásra, a lerakódásra való hajlamot, a legtöbbször jelenlevő gáz pedig a víz agresszivitását növeli meg. E káros jelenségek elleni védekezés rontja a gazdaságossági mutatókat. A geotermikus energiával való fűtési tapasztalatok szerint sok helyen fűtésre a felsőpannóniai alemeletnek nem a legmélyebb szintjeiből nyert víz a legalkalmasabb. A mélyebb szintekben ugyanis a víz összes oldott sótartalma, továbbá lerakodási hajlama is növekszik. Természetes mélységi vízkészlet alatt azt a termeléssel meg nem bolygatott, tehát természetes állapotban levő mélységi vízmennyiséget értjük, mely a vízadó vagy vízvezető kőzet pórusainak és hasadékainak térfogatát kitölti. A vízkészletbecslés végső célja azonban nem a természetes, hanem a tartósan kitermelhető készlet meghatározása, melyet ezért termelési vízkészletnek neveznek. Termelési, vagy kitermelhető hévízkészlet alatt azt a hévizmennvisé- get kell érteni, amely egy-egy hévizmű tervezett üzemű, másszóval amor- tízációs ideje alatt tartósan kitermelhető és amelynek sem a vízhozama, sem vegyi összetétele, illetve hőmérséklete a termelés folyamán jelentősen nem változik. A termelési készlet szintén statikus és dinamikus részekre osztható attól függően, hogy a hévíztartó rétegekben tárolt nem utánpót- lódo, vagy folyamatosán utánpótlódó vízkészletről van szó. Ahol a hévízszükséglet, a természetes készlethez viszonyítva lényegtelennek tekinthető, elegendő a természetes készlet megállapítása. Minden olyan esetben azonban, mikor a hévíztermelés megbontja a természetes vízháztartást, vagyis a dinamikus termelési készlet nem pótolja a kitermelt vízmennyiséget, a termelési készleteket is meg kell határozni. Az utánpótlást azonban, amelyet még számos ismeretlen tényező is befolyásol, egy-egy területen csak tartós termeléssel, illetve szivattyúzás63
